Egyetlen jelentkező van a HÖOK-elnökségre

Vágólapra másolva!
Decemberben leköszön a jelenlegi elnök, csak alelnöke pályázik a helyére.
Vágólapra másolva!

Új elnöke lesz a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) januártól. A szervezet október 18-án tart tisztújító küldöttgyűlést Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán. Azon már nem jelölteti magát a jelenlegi vezető, Körösparti Péter.

A posztra egyedüli jelöltként Gulyás Tibor, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, a HÖOK jelenlegi alelnöke pályázik. A közgyűlésen az elnök mellett kilenc elnökségi tagot és három felügyelőbizottsági tagot is választanak majd.

Körösparti Péter, a december 31-én leköszönő elnök tavaly október óta tölti be az elnöki posztot. Akkor időközi tisztújító közgyűlésen választották meg - szintén egyedüli jelöltként -, miután elődje, Nagy Dávid személyes okok miatt augusztusban távozott.