Vágólapra másolva!
Diktatúrában ez az eredmény is győzelem – értékelte választási eredményét Bokros Lajos, aki mintegy 14 százalék különbséggel lett második az újabb ciklusát kezdő Tarlós István főpolgármester mögött. Bokros új szövetséget építene, amellyel 2018-ban meg lehet szabadítani az országot „a polip öleléséből”. Magyar György szerint csoda történt.
Vágólapra másolva!

Bokros: a különbség csak 13 százalék

Elsőként a rá szavazó több mint 200 ezer budapestinek köszönte meg a választási részvételt Bokros Lajos, a Moma főpolgármester-jelöltje, akit az utóbbi két hétben – jelöltjük, Falus Ferenc visszalépése után – az MSZP, a DK és az Együtt–PM is támogatott. Bokros jelezte, ő 36, Tarlós pedig 50 százalékot kapott, így utóbbi győzött, amiért szívesen gratulálna is a főpolgármesternek, de nem teheti.

Bokros Lajos megköszönte a támogatást mind a 200 ezer szavazójának Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Azért nem – folytatta –, „mert a választás szabad volt, de nem volt tiszta, Tarlós pedig nem mert kiállni vitázni”. Az aránytalan hirdetési különbségek és a Fidesz médiafölénye jelentette ellenszélben mégis sikerült szerinte megérteni azt az üzenetet, hogy ez nem egy unalmas választás volt szakpolitikai kérdésekkel, hanem a demokrácia helyreállításáról szólt.

A jövő egy új szövetség kiépítése

A jövőről szólva Bokros Lajos jelezte: „Hiába győzelem a diktatúrában a 36 százalék, sokat kell még dolgozni ahhoz, hogy Magyarország megszabaduljon a polip öleléséből, és elkezdhesse újjáépíteni a demokráciát”. A MoMa elnöke szerint ez a választás megmutatta, hogy szükség van a pártjára.

A MoMa megmarad, fejlődik, és 2018-ra országos párttá válik – mondta Bokros, aki üzent az MSZP-nek is: el kell dönteniük, hogy részt vesznek-e az új szövetség építésében, „vagy maradnak a Fidesz szatellitpártja”. Az elmúlt két hét Bokros szerint bizalmat, szolidaritást alapozott meg.

Talán miniszterelnök-jelölt is lesz

Talányos választ adott Bokros Lajos arra a kérdésre, vannak-e miniszterelnöki ambíciói. Mint mondta, majd meglátják, egyelőre tovább építik a MoMát. Azt azonban kiemelte, hogy nem akar semmilyen más párttal összeolvadni, a MoMára tartósan szükség van a demokrácia megújítása érdekében.

A MoMa elnöke tovább építené pártját és mellette egy új szövetséget Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Arra a felvetésre, hogy sikerült-e megszólítania a baloldaliakat, miközben magát nem tartja annak, azt válaszolta: szerinte igen, hiszen több voksot kapott, mint négy éve Horváth Csaba. Elhangzott: a Moma meghirdeti a demokrácia erőinek tartós szövetségét, amihez szükség van egységes, európai ihletésű baloldalra is. „Akkor állunk ennek az élére, ha lesz éle” – tette hozzá.

Falus Ferenc bízik a változásban

Falus Ferenc a MoMa eredményváróján köszönetet mondott azoknak, akik támogatták, és azoknak, akik rá szavaztak volna, továbbá azoknak is, akik megértették, hogy egy másik jelöltre kellett szavazni -– sorolta.

Falus Ferenc volt főpolgármester-jelölt továbbra is bízik a változásban Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

A volt baloldali főpolgármester-jelölt hozzátette: érdemes a változásban bízni, továbbra is, és azért dolgoznak, hogy ez minél előbb bekövetkezzen.

Magyar György szerint csoda történt

Az a csoda történt, hogy két héttel a választások előtt relatíve összeállt egy összefogás-szerűség, ami végül Bokrost el tudta tolni a 35 százalék közelébe – értékelt Magyar György. Az ügyvéd feltette a kérdést: mi lett volna, ha a pártok kijelölik időben az alkalmas embert? Meg is válaszolta: „Akkor egy gyönyörű szép döntetlent is tudtunk volna produkálni.”

Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Magyar György nem kímélte a baloldali összefogás pártjait, amikor kifejtette: voltak, akik „elsakkozták az egység esélyét, mert saját érdekeiket a köz érdeke elé helyezték”. Ha más is visszalépett volna, megint más eredmény lett volna – hívta fel a figyelmet. Végül azzal zárt: „Öt évet kaptunk, és ez alatt sokat lehet építkezni, okosodni.”