Két gólyatábori nemi erőszak ügyében nyomoznak

Vágólapra másolva!
A rendőrség nyomoz az ELTE tavalyi és idei gólyatáborában történt nemi erőszakok ügyében.
Vágólapra másolva!

Az augusztus végén napvilágra kerülő, a tanítóképző kar táborában történtek kapcsán szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fonyódi Rendőrkapitányságon - értesült a Magyar Hírlap. Az Index cikke nyomán később nyilvánosságot kapó másik, a jogi kar tavalyi gólyatáborában történtek kapcsán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult nyomozás

Több információt a rendőrség az eljárás érdekeire hivatkozva nem árul el, így azt sem tudni, vannak-e már gyanúsítottak. A hírek szerint a táborok résztvevői mindkét esetben beazonosították az elkövetőt, az ELTE vezetése pedig jelezte, hogy a belső vizsgálatok mellett megteszik a feljelentéseket is. A Fonyódligeten történt nemi erőszak elkövetésével a tábor egyik szervezőjét és fotósát hozták összefüggésbe, a gyöngyösi esetben egy felsőbb éves hallgatót.