Darabokra hullhat a Fidesz Szegeden

Szegedi Tudomány Egyetem Szte  Kothenz János Korányi László
Vágólapra másolva!
Nagyon úgy tűnik, hogy az önkormányzati választást követően kettészakad a Fidesz Szegeden. Pénteken este ugyanis csak öt fővel alakítottak frakciót a csongrádi megyeszékhelyen, pedig összesen kilencen szereztek mandátumot a városi közgyűlésbe. 
Vágólapra másolva!

Az október 12-i önkormányzati választást követően összesen kilenc kormánypárti képviselő jutott be Szegeden, a városi közgyűlésbe. Hárman egyéni körzetből, hatan pedig listáról kerültek be. Ennek ellenére csak őt fővel alakult meg pénteken este a nagyobbik kormánypárt helyi frakciója. Konthencz Jánoson kívül - aki a Fidesz-KDNP Tisza-parti polgármesterjelöltje volt – csak Bródi János, Mihálffy Béla, Kosik Dénes és Nógrádi Tibor ült be Fidesz frakciójába.

A Délmagyar hírportál úgy tudja, a választás óta „nagy harc dúl” a Fideszben, illetve azok között, akik bejutottak a közgyűlésbe. Az oldal információi szerint a listán bejutottak közül több képviselőt is megkértek arra, hogy lépjen vissza. Ebben az esetben a Fidesz-listán a sorrendben következő jelölt jutna be a közgyűlésbe, azaz Rózsavölgyi József, akit Kothencz János emberének tartanak.

Konthencz szívesen irányítana

Folyamatosan mehetett a vita arról, hogy ki lépjen vissza: Hüvös László, Póda Jenő vagy Farkas László. Nem tagja az újonnan alakult Fidesz-frakciónak Hüvös László, Póda Jenő, Haág Zalán és Farkas László.

Konthencz János (balról) szívesen vezette volna a frakciót Forrás: Szte

A hírportál úgy tudja, Kothencz János szeretetett volna frakcióvezető lenni, de a Fidesznek van egy olyan szabálya, hogy párton kívüli nem lehet frakcióvezető, márpedig Kothencz - ahogy korábban fogalmazott - nem volt és nem lesz tagja soha pártnak. Így lett a közéletben ismeretlen Bródi János a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője, Kothencz pedig a frakcióvezető-helyettese.

A Délmagyar úgy tudja, a rendszerváltás óta mindig Fidesz-tag vezette a szegedi közgyűlés Fidesz-frakcióját.

Szegeden, az önkormányzati választáson az MSZP-s Botka László elsöprő győzelmet aratott, így a szocialista városvezető ülhetett újból a polgármesteri székbe.