Szijjártó Péter azt mondta, kormánytagok nem szerepelnek a tiltólitsán

Szijjártó Péter Budapest, 2014. október 18.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban 2014. október 18-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2014. október 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban 2014. október 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba - mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter kijelenetette azt is, hogy a kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében. 
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a parlamenti pártok többségének vezetőivel egyezteteve azt mondta, teljes nyilvánosságot szorgalmaz a beutazási tilalom ügyében. Hozzátette: egyetértenek Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető javaslatával, miszerint hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, és - amennyiben ebben a kérdésben összeül - a külügyi bizottság is nyílt ülésen tárgyalja az ügyet.

Kormánytagok nincsenek kitiltva

Szijjártó Péter azt mondta: André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője a szaktárcának tíznél kevesebb magyar állampolgárról beszélt, aki nem léphet be az Egyesült Államokba, de neveket nem közölt.

Teljes nyilvánosságot szorgalmaz a beutazási tilalom ügyében Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Azzal kapcsolatban, hogy az ügyvivő egy nyilatkozatában kormánytagok érintettségéről ejtett szót a beutazási tilalommal összefüggésben, Szijjártó Péter kijelentette: az amerikaiak kormánytagokat nem tájékoztattak arról, hogy ne utazhatnának az Egyesült Államokba.

Nincs mellébeszélés

Szijjártó Péter elmondta, hogy nagyon komoly ügyről van szó, amelyben sem találgatásoknak, feltételezéseknek, "homályosításnak" nincs helye. Magyarország továbbra is várja, hogy minél előbb bocsássák rendelkezésére azokat a - budapesti amerikai nagykövetség közleménye által - hitelesnek nevezett információkat, amelyek alapján az Egyesült Államok kormánya korrupció vádját fogalmazta meg magyar állampolgárokkal szemben - tette hozzá.

Szijjártó Péter azt mondta, hiteles információkra vár Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy a tervek szerint kedden Washingtonban találkozik Victoria Nulanddal, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesével, és reményei szerint ezt a kérdést is meg tudják vitatni. Hétfőn pedig Luxemburgaban lesz a tárcavezető, ezért az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői és a külügyi bizottság esetleges aznapi ülésén Magyar Levente, a tárca gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára vesz majd részt.

Sajtóértesülések szerint több magyar üzletembert és közéleti szereplőt tiltottak ki az Egyesült Államokból, mert amerikai cégeket próbáltak korrumpálni. Az ügy miatt hétfőre összehívta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.