Áder miatt lezárja a TEK a fél kerületet

Áder János rendkívüli sajtótájékoztatója a Sándor palotában
Vágólapra másolva!
Csütörtökön az Operaházban mond beszédet az államfő, a környéket lezárják.
Vágólapra másolva!

Már reggel 8 órától lezárja a Terrorelhárítási Központ (TEK) csütörtökön az Operaház környékét, ahol este 7 órakor díszelőadás kezdődik az október 23-i nemzeti ünnep tiszteletére és beszédet mond Áder János köztársasági elnök.ú

Az éjfélig a környék lezárásával járó Hajdu János TEK-főigazgató által elrendelt „személy- és létesítménybiztosítási intézkedésre” az indoklás szerint azért van szükség, mert az Operaház épületében és környékén „védett személyek részvételével” tartanak rendezvényt.

Áder János csütörtök este mond beszédet az Operaházban Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az indoklás tartalmazza azt is, hogy a lezárt terület határai egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll. A közszolgálati televízió M1 csatornája egyébként este élőben közvetíti a díszelőadást és az államfő beszédét.