Mindent tagad a volt lengyel kormányfő

Vágólapra másolva!
Soha nem volt olyan négyszemközti megbeszélés az orosz államfővel, amelyen Ukrajna felosztásáról esett volna szó - jelentette ki Donald Tusk volt lengyel miniszterelnök pénteken egy lengyel rádióban Radoslaw Sikorski házelnök nagy politikai vitát kavart nyilatkozatára reagálva.
Vágólapra másolva!

Tusk a TOK-FM lengyel rádióban azt mondta, véget szeretne vetni a Sikorski-interjúval kapcsolatos spekulációknak.

A hét elején a Politico amerikai hírportál ismertette Radoslaw Sikorski volt külügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök hat évvel ezelőtt Ukrajna közös felosztását ajánlotta Donald Tusk akkori lengyel kormányfőnek. Sikorski később cáfolta közlését.

Putyinnal néhányszor találkoztam

Tusk pénteken hangsúlyozta: Putyinnal folytatott megbeszélései egyikén sem esett szó Ukrajna felosztásáról. "Putyinnal néhányszor találkoztam, Ukrajna kérdése soha nem volt napirenden".
A vitatott interjúban Sikorski által említett 2008. februári moszkvai útjával kapcsolatban Tusk elmondta, akkor nem négyszemközt találkozott Putyinnal. "Egy szűkkörű találkozó volt" - fűzte hozzá, és Sikorskit, továbbá az akkori moszkvai lengyel nagykövetet, valamint a Polgári Platform egyik képviselőjét nevezte meg további résztvevőkként.

Egyáltalán nem voltam Bukarestben

A volt lengyel kormányfő cáfolta Miheil Szaakasvili volt grúz elnök október eleji kijelentését is arról, hogy a szóban forgó beszélgetéséről maga Szaakasvili is értesült közvetlenül Tusktól, aki szerint Putyin azt mondta neki a 2008-as bukaresti Oroszország-NATO csúcson: "Osszuk fel egymás között Ukrajnát."
"Egyáltalán nem voltam Bukarestben" - jelentette ki Tusk, bár hozzátette, hogy 2008-ban Oroszország politikája valóban úgy hatott, mint "egy agresszív állam politikája".

Lezártnak tekintik a témát

Sikorski kijelentésére korábban több vezető lengyel politikus is reagált. Bronislaw Komorowski államfő szerint Lengyelországnak ugyan kárt okozott az interjú és Sikorski azt követő nyilatkozatai, de szerencsére nem a külpolitikában. A témát Grzegorz Schetyna új lengyel külügyminiszter is lezártnak tekinti.
A Jog és Igazságosság (PiS) fő ellenzéki erő indítványt nyújtott be a szejmben Sikorski házelnöki tisztségből való felmentésére. Külön bizalmatlansági indítványt jelentett be a Baloldal Demokratikus Szövetsége (SLD) is. A Lengyel Parasztpárt, a kormánykoalíció kisebbik pártja egyes tagjai is Sikorski lemondását sürgették.