Tízezrek vonultak ismét utcára az internetadó ellen

internetadó
Nagyon sokan tüntettek az internetadó ellen.
Vágólapra másolva!
A kormány tervezett internetadója elleni tüntetésen több tízezren vettek részt Budapesten kedd este. A József Nádor téren a felszólalók a törvényjavaslat visszavonását követelték, majd a budai Clark Ádám térre indult a tömeg. A demonstráció rendbontás nélkül ért véget. Legközelebb november 17-én, a törvényről való szavazás napján lesz újabb tüntetés.
Vágólapra másolva!

Rendbontás nélkül ért véget a kedd esti internetadó elleni tüntetés Budapesten. A vonulásos tiltakozáson becslések szerint több tízezren vettek részt. A tiltakozás a József Nádor téren kezdődött, ahol Gulyás Balázs főszervező azt mondta: vasárnapi tüntetésükön már nagyon sokan megmutatták, hogy a „magyar nép nem kér” Orbán Viktor miniszterelnök internetadójából.

Több tízezren voltak az internet adó elleni második tüntetésen. Fotó: Bielik István - Origo

Nulla az adó ideális mértéke

Várady Zsolt, az iWiW közösségi portál alapítója a teret teljesen megtöltő tömeg előtt azt mondta, azért a nulla kilométerkőhöz mennek, mert ezzel akarják megüzenni a kormánynak, hogy mennyi adót fizetnének az internethasználatért. „Az internetadó jelképe a kormány önkényuralmának” – hangoztatta, majd hozzátette: „sokan vagyunk, és a céljaink tiszták, éppen ezért az internetadó bevezetését meg tudjuk akadályozni”.

Szólt arról is, hogy az adó korlátozná az internet és az információ szabadságát is. „Az ideális adó mértéke nem 5000 vagy 700 forint, hanem nulla” – hangsúlyozta. Várady Zsolt kijelentette: nem csak az internetadót kell „legyűrnünk”, el kell hinni, hogy képesek vagyunk befolyásolni az államot.

Rengeteg vonultak a tervezett intézkedések ellen. Fotó: Polyák Attila - Origo

Nyílt vitára hívták Orbánt

Füzessy Károly diákaktivista felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak Budapesten, hanem más magyarországi nagyvárosokban, sőt Varsóban is tiltakoznak az internetadó ellen. Az aktivista nyílt vitára szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt az internetadóról. Ha nem sikerül meggyőzni, vagy nem jön létre a „nemzeti konzultáció”, akkor folytatják tiltakozást – tette hozzá.

Az mondta nem fogják hagyni, hogy megszavazzák az adót rögzítő törvénytervezetet. Részleteket ezzel kapcsolatban nem közölt, de hozzátette, hogy legkésőbb a szavazás napján újra találkoznak, és megakadályozzák, hogy „kivessék az igazságtalan és szükségtelen adót”.

Oszkó Péter az Origónak értelmetlennek nevezte az internetadót, és szerinte visszavetné a technikai fejlődést. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere bízik abban, hogy a kormány visszavonja javaslatát.

Fotó: Bielik István - Origo

November 17-én lehet újabb demonstráció

A beszédek után a tömeg egy platós teherautó mögött megindult a József nádor térről, a Nemzetgazdasági Minisztérium bedeszkázott bejáratú épülete elől az Erzsébet tér, Astoria, Erzsébet híd, Lánchíd utca útvonalon a Clark Ádám térre. Amikor a „Nem a netadóra” feliratú transzparenst a menet legelején vivő aktivisták az Erzsébet híd elejéhez értek, a tömeg vége még csak a Dohány utca magasságában vonult.

November 17-én ismét tüntetni fognak – jelentették be a demonstráció végén a Clark Ádám téren. A dátum kiválasztása azért fontos, mert a tervek szerint ekkor szavazhat az Országgyűlés az internetadóról. A hivatalos demonstráció után a tömeg egy része a Kossuth térre vonult, ahol szintén az internetadó visszavonását és a kormány távozását követelték.

Leültek a Gyorskocsi utcában

A Kossuth térről a tömeg egy része a Gyorskocsi utca felé vette az irányt, hogy kiszabadítsa a vasárnapi tüntetésen őrizetbe vett embereket. Az odaérkező pár tucat ember először ülősztrájkba kezdett, majd felálltak, és itt is békésen véget ért a demonstráció. Mint arról korábban beszámoltunk, az őrizetbe vett hat ember közül egyet szabadon engedtek, a többi gyanúsítottat viszont szerdán bíróság elé állítják.

Nagyon sokan tüntettek Fotó: Bielik István - Origo

Vidéken is tiltakoztak

Az internetadó bevezetése ellen Budapest mellett több nagyvárosban is tüntettek kedden este. Debrecenben, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál rendezett demonstráció szónokai a „közösségek elleni támadásnak” nevezték az internetadót, „élhető országot és élhető közösségeket” sürgettek. Nyíregyházán és Szegeden a demonstrálók használt számítástechnikai eszközöket szórtak a helyi Fidesz-iroda elé. Tüntetés volt Miskolcon, Győrben és Pécsett is.

A demonstrációk valamennyi vidéki helyszínen békésen, rendbontás nélkül fejeződtek be.