Mától nincs viharjelzés a tavakon

Vágólapra másolva!
Ma ér véget a viharjelzési szezon a nagy tavakon, így a Balatonon is, ahol ebből a szempontból rendkívüli szezont zártak.
Vágólapra másolva!

Az adatok azt mutatják, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási helyzetek – értékelte a szezont balatonföldvári sajtótájékoztatóján Horváth Ákos, a siófoki viharjelző obszervatórium vezetője.

Emlékeztetett, hogy például szeptemberben és októberben a Balaton térségében országos összevetésben is kiemelkedően sok volt a csapadék. Mivel ez a tó szokatlanul magas vízállásával járt együtt, új igényként merült fel a hullám- és szélelőrejelzés – számolt be a Sonline.hu.

Csak a legszükségesebb ideig tartó korlátozás

Rövidebb ideig tartották fenn a másodfokú, azaz a teljes korlátozással járó viharjelzést az idén, mint a korábbi években; mert azon igyekeznek, hogy ez csak a legszükségesebb ideig tartson – hangsúlyozta, válaszképpen a strandüzemeltetők nyári panaszaira. Utóbbiak szerint ugyanis gyakran szükségtelenül elriasztotta a vendégeket a viharjelzés.

Volt, aki még az októberi viharos szélben is szörfözött a Balatonon Forrás: MTI/Varga György

Június volt a legmelegebb

A levegő és a víz hőmérséklete is júniusban érte el az idei rekordot a Balatonnál, 12–15 volt a hőségnapok száma, miközben tavaly 26–28. A térségben augusztusban a szokásos csapadék duplája, szeptemberben a háromszorosa hullott le, de még októberben is jött egy kiadós esőt adó ciklon.

A gyakori csapadék miatt a zivataros napok száma is meghaladta a sokéves átlagot, a keleti medencében például duplája volt a tavalyinak.

Hat halálos áldozat

A vízi rendészet tájékoztatása szerint hatan fulladtak a Balatonba január és október között, de egyik esetben sem azért, mert későn vagy egyáltalán nem adták ki a viharjelzést.