Nyárra lesz eredménye az internetről szóló nemzeti konzultációnak

2014.11.06. 16:32

Olcsó, és még annál is olcsóbb nemzeti konzultációt ígér Deutsch Tamás az internetről. Szerinte nyárra értékelik ki a január közepén közreadandó kérdéseket. A konzultáció az interneten zajlik majd, és a válaszadáshoz regisztráni kell.

A szabad ég alatt, Balatonfüreden egy internetes konferencia szünetében tartotta tájékoztatóját Deutsch Tamás. Az internetről szóló nemzeti konzultációért felelős politikus nem hagyta ki a Twitter-huszár önjellemzést sem, de nem erről akart beszélni. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a konzultáció nem az internetadóról szól majd, mert "nincs és nem is lesz internetadó". Bár ezt többször is elmondta, de azért azt megjegyezte, hogy az internetszolgáltatással, működéssel, fejlesztéssel kapcsolatos pénzügyi kérdésekről „na ná, hogy szól majd ez a nemzeti konzultáció”.

Az Origo megkérdezte a fideszes EU-képviselőt, hogy ha az interneten zajlik majd ez a folyamat, akkor mennyivel lesz olcsóbb a korábbi hasonló konzultációk csaknem 1 milliárdos költségénél. Sokkal, sőt annál is többel – mondta Deutsch Tamás, majd focihasonlatot említett, amely szerint kis pénzből de nagyon konzultáció képzel el.

Forrás: Origo

Amúgy november végéig várják a kérdéseket, véleményeket a fiatalkorúaktól, tehát a 16 évesektől is. Utána összeállítják a kérdéssort, majd január közepén indulhat a véleménynyilvánítás, amely várhatóan március végéig tart majd. Utána értékelés, és Deutsch Tamás nyárra vár eredményt. Egyébként regisztrálni kell majd a válaszadáshoz, de ez állítólag nem lesz bonyolultabb, mint egy Facebook-bejelentkezés.

Az Origo azt is megkérdezte, hogy elképzelhető-e, hogy folyamatosan láthatók lesznek-e, akár egy szavazás formájában, a válaszok. Ezt sem zárta ki, de úgy tűnt, hogy ezt még nem döntötték el.

Végül azt tudakoltuk, hogy a távközlési adóhoz hozzányúlnak-e, mondjuk a hagyományos telefonálás adójának emelésével a várt 20-25 milliárdos bevétel elmaradása miatt. Erről nem tudok – mondta végül Deutsch Tamás.