Itt a száz legjobb hazai gimnázium listája

Vágólapra másolva!
A Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium, a Veres Péter Gimnázium, a Szent István Gimnázium és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium a legjobb középiskolák Magyarországon. A százas listát a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium zárja. 
Vágólapra másolva!

Az első tízbe ugyan csak egy vidéki intézmény került be – a legjobb vidéki középiskola a veszprémi Lovassy László Gimnázium lett –, de a következő tízben már nyolc másik is szerepel, többek között nyíregyházi, pannonhalmi, győri, szombathelyi, debreceni, zalaegerszegi és budaörsi középiskolák. A listán lévő iskolák több mint egyharmada található a fővárosban, összesen 36 gimnázium.

Az iskolákat a diákok 2013-as tanulmányi és felvételi eredményei, a különböző versenyeken elért helyezéseik és egyéb adatok felhasználásával rangsorolta a nyomtatott HVG különszáma. Az összesített rangsort hét részrangsor felhasználásával készítették, ezek:

  • az országos kompetenciamérésen matematikából és szövegértésből elért eredmények,
  • a 2013-as májusi-júniusi érettségi időszakban a négy kötelező tárgyból elért vizsgaeredmények,
  • az egyetemisták és főiskolások által legkedveltebb karokra bejutott diákok száma.

Az összesített rangsor mellett a kiadvány közli a szakközépiskolák, az egyházi, az alapítványi, a két tanítási nyelvű, a köznevelési típusú sportiskolák és a gyakorlóiskolák rangsorát is, valamint a diákolimpiai eredmények, illetve a biológia-, fizika-, kémia- és informatika-OKTV-n szerzett helyezések alapján összeállított intézményi listát is.

A legjobb 20 középiskola:

1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium

2. Budapest V. kerületi Eötvös József Gimnázium

3. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium (Budapest)

3. Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium

3. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest) – holtversenyben

6. ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (Budapest)

7. ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium (Budapest)

8. Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola (Budapest)

9. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

10. Budapest XXII. kerületi Kempelen Farkas Gimnázium

11. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

12. Pannonhalmi Bencés Gimnázium Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium

13. Révai Miklós Gimnázium és Kollégium

14. Deák Téri Evangélikus Gimnázium

15. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium

16. Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

17. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium

18. Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

19. Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

20. Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

A rangsorban szereplő további nyolcvan iskola nevét, illetve a többi rangsort a HVG különszámában olvashatják: HVG Rangsor Középiskola 2015 – a 100 legjobb gimnázium és szakközépiskola.