Vágólapra másolva!
Az Európai Unió megbízható partnerének nevezte Magyarországot a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilapban pénteken megjelent interjújában Trócsányi László igazságügyi miniszter. A politikus e heti brüsszeli látogatása alkalmával nyilatkozott az újságnak.
Vágólapra másolva!

Trócsányi László a lapnak elmondta, hogy Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság jogállamiságért és alapjogokért is felelős alelnökével találkozva megerősítette: Magyarország az EU megbízható partnere.

Ez tény

A lap a miniszterelnök tusnádfürdői beszédéről és Kövér Lászlónak arról a megjegyzéséről is kérdezte az igazságügyi minisztert, amelyben a házelnök egy olyan lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, amely szerint adott esetben érdemes lehet az EU-ból "szép lassan, óvatosan, de kihátrálni".
Trócsányi László úgy értékelte, hogy a miniszterelnök Tusnádfürdőn nem a kínai vagy az orosz politikai berendezkedést dicsőítette, mindössze megállapította, léteznek más államberendezkedésű országok, amelyek gazdasági értelemben sikeresek. "Ez tény" - szögezte le a miniszter. Kijelentette, nem tartja elképzelhetőnek Magyarország kilépését az Európai Unióból.

Nem, soha! Soha!

"Nem, soha! Soha!" - fogalmazott a kérdésre. Trócsányi László szerint európai értékeken nyugvó, erős Európára van szükség, de az emberek Brüsszeltől nem azt várják, hogy a részletkérdésekben elvesző bürokrácia legyen.

Trócsányi László Magyarország viszonyának megromlását az unióval és az Egyesült Államokkal azzal magyarázza, hogy a Fidesz 2010-ben kétharmadot szerzett, és idén is mindhárom választást megnyerte. A problémák szerinte akkor kezdődtek, amikor ez a többség elfogadta az új alaptörvényt, amelyben olyan elemeket rögzített, amelyek a miniszter szerint egyeseket megdöbbentettek, példaként a kereszténységre történő utalást említette. Ez szerinte ideológiai természetű vita.

Ideológiai vita

A miniszter kijelentette: annak kimondása, hogy Magyarország története a kereszténységhez kötődik, nem jelenti egyben a vallásgyakorlás szabadságának korlátozását. Ugyanígy nem lesz Magyarország homofób sem attól, hogy az alaptörvény rögzíti: házasság két különböző nemű ember között köttethet, a család pedig egy férfi és egy nő közösségén alapul - mondta a miniszter. Egyúttal úgy vélte: időre van szükség ahhoz, hogy egy alkotmány legitimitást nyerjen, amihez vitákat, párbeszédet kell szervezni, de szerinte az ellenzéki erők kívülről cselekszenek ahelyett, hogy részt vennének a hazai vitában.
A miniszter kijelentette: párbeszédre törekszik Európával és a társadalom különböző rétegeivel.

Nincs veszélyben a média

A lap kérdésére Trócsányi László cáfolta a feltételezést, hogy az internetadóval a kormány ellenőrzés alá akarta vonni az internetet. Kijelentette, hogy a tervezett teher csakis gazdasági, pénzügyi célokat szolgált volna. Túlzónak nevezte azokat a véleményeket, amelyek szerint veszélyben van a magyar média szabadsága, és rámutatott, hogy Magyarországon számos sajtóorgánum bírálja a kormányt.
"Magyarországon egyetlen újságíró sincs börtönben. Egyetlen újságíró sincs veszélyben, és senki sem vesztette még el az állását amiatt, mert megírt egy cikket" - fejtette ki Trócsányi László, aki azt is hozzátette: nem érti, mit jelent az öncenzúra fogalma, az újságíró dolga pedig az, hogy ha bátor, elmenjen a végsőkig.