Az áruló, rabló volt a hős

Radnóti-emléknap - Megemlékezés a költő sírjánál
Radnóti-emléknap - Megemlékezés a költő sírjánál
Vágólapra másolva!
Radnóti Miklós élete messze túlmutat saját korszakán, a költő igaz hőse Magyarországnak - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, a Holokauszt-emlékév keretében megrendezett Radnóti-emléknapon a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján, a költő sírjánál rendezett megemlékezésen azt mondta: Radnóti Miklós mindig megtalálta az érzések kifejezéséhez a lélek mélyébe ivódó szavakat, és szavai méltóságával emelkedett felül a megpróbáltatásokon és gyötrelmeken.

Radnóti Miklós szavai erejével mutatott példát egy olyan korszakban, amikor Magyarországon ártatlan embereknek kellett bűnhődniük, mikor először söpört végig a teljes országon egy totalitárius eszmerendszer, mikor "az áruló, rabló volt a hős" - emelte ki Radnótit idézve az államtitkár.

Százezrek életét forgatták fel

Mint kifejtette: a 70 évvel ezelőtti események százezrek életét alapjaiban forgatták fel Magyarországon. Sorsfordító korszakokban pedig mindig tisztábban mutatkozik meg az emberek valódi jelleme, sokkal könnyebben kitárul legbelsőbb mivoltuk. A kereszténydemokrata politikus azt mondta: Radnóti Miklós a legkiszolgáltatottabb helyzetben, amibe ember kerülhet, mikor mások kezébe került élete, úgy szólt mindnyájunkhoz, úgy közvetítette sorsát, hogy költészetével szilárdan őrizte és sugározta hitét, szeretetét és belső harmóniáját.

Radnóti-emléknap - Megemlékezés a költő sírjánál Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Az államtitkár szerint Radnóti Miklós életműve mindenki számára örökké élő példaként szolgál. A költő olyan örökséget hagyott hátra az abdai tömegsírból előkerült, zsebébe rejtett Bori noteszben, mely páratlan kincsként emlékeztet a jövőben is a líra erejére.

Kiemelt rendezvények

Az Emmi államtitkára elmondta: Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján a költőt tisztelő polgárok nevében kiemelt rendezvényekkel emlékezik a kormány. A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezés és koszorúzás mellett, Radnóti Miklós életéről és költészetéről pódiumbeszélgetéseket tartanak, dokumentumvetítésekkel és gálaesttel emlékeznek a költőóriásra. Továbbá koncertekkel és kiállításokkal keltik élete Radnóti Miklós emlékét Budapesten és szerte az országban.

A számos fővárosi és vidéki rendezvény között a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala szervezésében a Millenáris Teátrumban írók és irodalomtörténészek beszélgetnek Radnóti Miklós életéről és költészetéről. A közönség megtekintheti a Bor és környéke című dokumentumfilmet, majd Törőcsik Franciska színművész olvas fel részleteket a költő idén elhunyt felesége, Gyarmati Fanni decemberben megjelenő naplójából. A székesfehérvári Fortedanse társulat produkciója után Mókus és a Fabula Rasa, majd Szabó Balázs Bandája ad koncertet.

70 éve

Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja 1909. május 5-én szültetett Budapesten, s hetven éve, 1944. november 9-én halt meg.
A költőt zsidó származása miatt többször behívták munkaszolgálatra, szolgált Szamosveresmarton, Margittán, Királyhágón, Élesden, közben hosszabb-rövidebb időt otthon tölthetett. 1944 májusában a szerbiai Bor melletti lágerbe került, innen indították utolsó útjára 1944 szeptemberében. Társaival együtt gyalogmenetben hajtották nyugat felé, a már járásképtelen költőt a Győr melletti Abdánál november 9-én a keretlegények agyonlőtték. Utolsó verseit tartalmazó noteszát, a Bori noteszt exhumálásakor kabátjának zsebében találták meg.