Vágólapra másolva!
A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalán vasárnap este közzéteszik a megismételt önkormányzati szavazások eredményét.
Vágólapra másolva!

Vasárnap az ország 11 településén, 56 szavazókörben kell megismételt szavazást tartani. A szavazókörök reggel 6 és este 7 óra között tartanak nyitva, és fogadják a voksolásra jogosult 42 ezer választópolgárt.

A szavazókörök zárását követően a szavazatszámláló bizottság összeszámlálja az urnákban lévő szavazólapokat, és a szavazatszámlálás eredményéről jegyzőkönyvet állítanak ki, illetve tájékoztatják a helyi választási irodát az eredményről.

A helyi választási irodák munkatársai pedig, ahogyan négy héttel ezelőtt is, rögzítik ezeket az adatokat a Nemzeti Választási Rendszerben, amelynek adatai szavazóköri bontásban is megjelennek az NVI internetes tájékoztató oldalán.

A megismételt szavazásokat követően a választás települési szintű eredményeit a helyi választási bizottságok állapítják meg a szavazóköri jegyzőkönyvek alapján, várhatóan hétfőn.