Tiltakoznak a kafetéria adójának emelése ellen

Vágólapra másolva!
Tiltakozik a kafetériára vonatkozó adóemelési terv ellen az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége. A konföderáció kész csatlakozni azokhoz a megmozdulásokhoz, amelyekkel meg lehet akadályozni a béren kívüli juttatás adóemelését. 
Vágólapra másolva!

A küldöttek egyetértettek abban is, hogy a szervezet szolidáris más ágazatokkal, például a szociális szférában dolgozókkal, és így az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége is részt vesz a szociális ágazati demonstrációs bizottság által szervezett, november 12-ére meghirdetett tüntetésen.

Továbbá kiállnak a szakszervezeti mozgalom megújítása, a nagy érdekvédelmi integráció mellett, ezért a szövetség kész egy új egyesülési terv kidolgozásában is együttműködni.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kongresszus legfontosabb témája a Magyar Szakszervezeti Szövetségbe való teljes beolvadás volt. A 99 mandátummal rendelkező szakszervezeti vezető élénk vita után úgy döntött, hogy a szervezet tartja magát az egy évvel ezelőtti elhatározásához, amelynek része egy nagy érdekképviseleti integráció - áll a közleményben.