Áramtalanították az öngyilkosjelöltet

áramos
Vágólapra másolva!
Halálra rázta volna magát a bedródozott újhatvani öngyilkosjelölt, akit az utolsó pillanatban rendőrök rántottak vissza a konnektortól. A cukorbeteg fiatal férfi hosszan készült tettére, és meg is sértődött az életmentőkre
Vágólapra másolva!

Huzalokat kötött testére, úgy akart áramütést kapni októberben 6-án egy újhatvani öngyilkosjelölt. Életét csak az mentette meg, hogy főbérlője rendőrt hívott ki hozzá, mivel napok óta nem látta a fiatal férfit.

Az utolsó pillanatban érkeztek

A járőrök nyitva találták ajtót. Épp idejében érkeztek, egyikük kirúgta az elkeseredett fiatal kezéből a vezetéket, amivel az már a konnektor felé nyúlt - a másik rendőr ezután áramtalanította az egész lakást. Az albérlő felkészült tettére: több búcsúlevelet írt, és a filmekből ismert módon egy tükörre is feljegyezte végakaratát.

Bedrótozta magát a 24 éves férfi, a váratlanul érkező rendőrök mentették meg a halálos áramütéstől Forrás: Police.hu

Cukorbetegen koplalt

Mint kiderült, a férfi súlyosan cukorbeteg: inzulint adott be magának, de már napok óta nem evett és ivott, ami kómát, végső soron halált is okozhatott volna. Nem kizárt, hogy az öngyilkos szándékosan koplalt.

Megsértődött

Az életmentő rendőrök később a kórházban is felkeresték a fiatal férfit, aki úgy tűnt, megsértődött a nem kért segítség miatt,és azt sem akarta elárulni, hogy miért készült öngyilkosságra, olvasható a police.hu-n.

Ha ön vagy környezetében valaki krízishelyzetben van, ingyenesen hívhatja az 116-123- os lelkisegély számot.