Lázár Jánost újra a norvégokról kérdezték

lázár jános meghallgatás
Lázár János a meghallgatáson
Vágólapra másolva!
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint visszaéltek a norvég pénzekkel, az Ökotárs saját köreinek adott a forrásokból. A Magyar Demokrata hetilapnak adott interjújában azt mondja: a norvég pénzek nem adományok, amelyekhez semmi közünk.
Vágólapra másolva!

Lázár János szerint az Ökotárs visszaélt a Norvég Civil Alap pénzeivel, saját kiadásaikra költöttek a rájuk bízott összegekből. A norvég támogatásokkal összefüggésben hónapokkal ezelőtt kaptak bejelentéseket, olyan szervezetektől, amelyek sérelmezték, hogy nem tudnak hozzáférni a civileknek járó juttatásokhoz.

A hetilapnak nyilatkozó Lázár János független és erős Magyarországot akar. Forrás: Origo

Lázár János szerint árulkodó dolog, hogy a norvég kormány vizsgálatot indított, és hajlandóak velük kétoldalú tárgyalásra vagy akár brüsszeli egyeztetésre is a támogatások sorsáról. A miniszter nem tagadta, hogy elvi kérdésnek tekinti az ügyet, mert Magyarország függetlenségéről van szó.

Úgy vélte, a norvég alapból az elmúlt hónapok, évek ellenzéki lökdösődésein aktív, „fizetett forradalmárokat" támogattak, volt köztük olyan, aki bevallotta, hogy pénzt kapott a kormányellenes tüntetés szervezésére.