Vágólapra másolva!
A lengyel külügyi intézet szerint az Egyesült Államokkal feszült viszonyba került magyar kormány a nyomásgyakorlás további eszközeire számíthat Washingtontól, például problémák adódhatnak Magyarország új amerikai nagykövetének 2015 januári kinevezésével, sőt akár gazdasági szankciók életbe léptetése is felmerülhet.
Vágólapra másolva!

Dariusz Kalan, az intézet egyik vezető kutatója és közép-európai elemzője hírlevelében azt írta, hogy a magyar-amerikai viszonyban megnövekedett feszültség nem csak azért van, mert Washington aggódik a demokratikus normák magyarországi helyzete miatt. Az elrendelt beutazási tilalmat tágabb geopolitikai értelemben, Kijev és Oroszország szembenállása felől érdemes vizsgálni.

Voltak erre utaló jelek

Az elemző úgy véli, precedenst teremtett Washington október közepi döntése, amivel megtagadta hat magyar kormányzati tisztségviselő beutazását az Egyesült Államokba. Ezt az eszközt a Fehér Ház eddig többnyire Oroszországgal szemben alkalmazta. Az eddig nem fordult elő, hogy az EU vagy a NATO tagállamával szemben is elrendelte volna. A lépést Barack Obama elnök, Bill Clinton volt elnök a magyar belpolitikai döntéseket érintő nyílt bírálatai előzték meg.

Barack Obama szerint a magyar kormány megfélemlíti a civil társadalmat Forrás: AFP/Brendan Smialowski

Washington határozott lépése azt mutatja, hogy 2014 őszén a két fél viszonyát 1989 óta nem tapasztalt elhidegülés jellemzi.

Moszkva, Kijev, Déli Áramlat...

Az USA aggodalmát fejezte ki a keleti nyitás stratégiájával szemben is, ami az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta új értelmet nyert a Moszkvához való politikai közeledés formájában. Az elemző szerint ezt támasztotta alá az orosz Roszatom tender nélküli meghívása a paksi atomerőmű bővítésére, valamint a magyar kormánynak a Krím félsziget orosz bekebelezésére adott visszafogott reakciói.

Az USA ellenzi a Déli Áramlat megépítését Forrás: AFP/Sergei Karpukhin

Az amerikai kormány az ukrán energiafüggőség csökkentését szorgalmazza, és ellenzi a Déli Áramlat megépítését.

Gazdasági szankciók is lehetnek

Az elemzés szerint a magyar kormány a nyomásgyakorlás további eszközeire is számíthat Washingtontól - például problémák adódhatnak Magyarország új amerikai nagykövetének 2015 januári kinevezésével (a posztra Orbán Viktor biztonságpolitikai főtanácsadója, Szemerkényi Réka a nem hivatalos jelölt), sőt végső esetben gazdasági szankciók életbe lépését is megfontolhatják.

Eddig csak Vida Ildikó, NAV-elnökről lehet biztosan tudni, hogy kitiltották Forrás: MTI/-

Az Egyesült Államok valószínűleg arra fog törekedni, hogy közös álláspontot alakítson ki Brüsszellel, vagy azt is elvárja majd, hogy Jean-Claude Juncker vezette új Európai Bizottság vegye át a kezdeményezést, ha a Fidesz-kormány további lépéseket tenne. Például megkerülné az EU Déli Áramlattal kapcsolatos előírásait, vagy nyíltan megkérdőjelezné az unió politikáit.

Nem felhőtlen a viszonyuk. Orbán Viktor nem támogatta Jean-Claude Juncker kinevezését Forrás: AFP/Francois Lenoir

A magyar tisztségviselőket illető korrupciós vádak kapcsán a Bizottság szemügyre veheti az uniós alapok budapesti kezelését. Végső esetben az Európai Bizottság kilátásba helyezhet egy Magyarországgal szembeni eljárás megindítását, amit a tagállami jogok egy részének megvonása követhet.