Egyhangú támogatást kapott Karácsony fontos javaslata

Karácsony Gergely
Budapest, 2014. május 9. Az Együtt-PM-et képviselő Karácsony Gergely nyilatkozik a sajtó képviselőinek az európai parlamenti választásokon induló pártok közötti egyeztetés után a Képviselői Irodaházban 2014. május 9-én. Az egyeztetés résztvevői - az Együtt-PM, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Seres Mária Szövetségesei (SMS) - megállapodtak, hogy az EP-választás elé tervezett május 23-i vitán három szakpolitikai témát tárgyalnak meg a pártok listavezetői. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Ellenszavazat nélkül támogatta alakuló ülésén a zuglói képviselőtestület az új PM-es polgármester, Karácsony Gergely javaslatát, amely gátat vetne a mutyiknak és átláthatóságot biztosít.
Vágólapra másolva!

Széleskörű politikai támogatás mellett, egyhangúan fogadta el pénteki alakuló ülésén Zugló képviselőtestülete új működési szabályzatát, és a PM-es Karácsony Gergely polgármester - fontos kampányígérete beváltásának tekinthető - előterjesztését, az információszabadságról szóló rendeletet.

Karácsony a polgármesteri székben a fideszes Papcsák Ferencet váltotta Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A PM szerint mindkét döntés nagy előrelépést jelent az önkormányzat demokratikusabb működése irányába. Az új rendelet alapján például döntések decentralizáltabbak lettek: számos, korábban kizárólagos polgármesteri hatáskört a testület bizottságai gyakorolhatnak a jövőben.

A másik megszavazott rendelet pedig - amelyet a Transparency Magyarország, a K-Monitor és az atlatszo.hu javaslatai alapján állítottak össze - a PM szerint a széleskörű nyilvánosság biztosítása érdekében szabályozza és biztosítja a helyi közérdekű és közérdekből nyilvános adatok nyilvánosságát.

Zugló lett az első olyan önkormányzat, amely megfelel a korrupcióellenes civil szervezetek által kidolgozott „ezaminimum" követelményeknek. A pénteki ülésen alpolgármesterré választották Szabó Rebekát és Hajdu Flóriánt, megválasztották a tanácsnokokat, és a bizottsági tisztségviselőket, tagokat is.