Vágólapra másolva!
A november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson induló pártok közül egy sem jelentett be a csütörtöki határidőig megfigyelőt a külképviseleti szavazásra a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
Vágólapra másolva!

A nyilvántartásba vett külképviseleti megfigyelő jelen lehet a külképviseleti választási iroda munkájánál, és figyelemmel kísérheti a szavazás menetét, a szavazás befejezéséről kiállított jegyzőkönyvben rögzítheti észrevételeit, kifogást nyújthat be. A megfigyelő megbízásával és tevékenységével kapcsolatos költségek a megbízót (pártot vagy független jelöltet) terhelik.

Az újpesti időközi választásra csütörtök 16 óráig lehetett bejelenteni külképviseleti megfigyelőket, ezzel a lehetőséggel azonban egyetlen párt vagy független jelölt sem élt.

Eddig 16-an jelentkeztek

Az NVI adatai szerint 16-an jelezték eddig, hogy a jövő hét végi időközi országgyűlési választáson Magyarország valamelyik külképviseletén kívánnak voksolni. A legtöbben, nyolcan Csíkszeredában szavaznának, két választópolgár szavazna Londonban, egy-egy pedig Párizsban, Hágában, Dublinban, Szöülban, Berlinben és Barcelonában. Azok a választópolgárok, akik külképviseleten kívánnak voksolni, szombat 16 óráig adhatják be a külképviseleti névjegyzékbe vételi kérelmüket.

Kiss Péter utódját választják meg

A Kiss Péter szocialista képviselő júliusi halála miatt kiírt időközi választásra 13 jelöltet vettek nyilvántartásba: öten függetlenként indulnak, továbbá van jelöltje a Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, a Zöldek Pártjának, a Magyar Munkáspártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek.

A főváros 11-es számú országgyűlési egyéni választókerülete Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét fedi le.