60 milliárdos állami kezességvállalás a 3-as metró felújítására

Vágólapra másolva!
Az állam 60 milliárd forint értékben vállal kezességet a 3-as metró felújítására - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban elmondta azt is, hogy az E-útdíjat a buszokra nem terjesztik ki; erről már kormánydöntés is született. A dohányadóval kapcsolatban a miniszter kifejtette: 2010 óta egyértelmű kormányzati álláspont van, miszerint a dohányzás káros, és jelentős társadalmi költségei vannak, így a kabinet célja annak visszaszorítása. Ezenkívül egy európai uniós döntés miatt az adó mértékét évről évre közelíteni kell az uniós átlaghoz.

Vannak adósságok, amit törleszteni kell

Ha a dohányadó módosítása a piac nagyobb szereplőit nagyobb mértékben érinti, "akkor én ezt el tudom fogadni", mert a nagyobb bevételű cégeknek, nagyobb mértékben kell részt venniük a közös teherviselésben - jelentette ki. A reklámadóról Varga Mihály azt mondta: nem lát kivetnivalót az adó emelésében, "hiszen ha valaki uralja ezt a piacot, és az ott képződő bevételek döntő többségét profitként realizálja, akkor azt mondom, hogy ebben az ügyben helyesen döntöttünk", vagyis nem a kicsiket kell újabb adókkal terhelni, hanem a nagyoknak kell jobban kivenniük részüket a közös teherviselésből.

A reklámadót azért emelik, mert erre a bevételre a költségvetésnek szüksége van, fontos szociális, egészségügyi, vagy oktatási célokra lehet fordítani - mondta. Arra a kérdésre, miért van szükség plusz bevételekre, ha a magyar gazdaság stabil, Varga Mihály úgy reagált: vannak olyan adósságok, amelyeket törleszteni kell, és az államadósság - a szomszédos országokkal összevetve - még mindig túlságosan magas, emellett vannak olyan feladatok is, amelyekre az elmúlt években kevesebb támogatást tudtak biztosítani.

Plusz pénz a BKV-nak és a 3-as metróra

Varga Mihály példaként említette, hogy kormánydöntés született a fővárosi tömegközlekedés támogatásáról, így 9 milliárd forintos támogatást kap a BKV, és ide illeszkedik a 3-as metró felújítása érdekében adott állami kezességvállalás is. Az élelmiszerlánc felügyeleti díj emelésével kapcsolatban Varga Mihály kifejtette: ez egy élelmiszerbiztonsághoz köthető díj, amelynek célja a bizonytalan eredetű, nem kellőképpen ellenőrzött élelmiszerek távol tartása a magyar élelmiszerpiactól.

Kétes cég kültagja volt Vida Ildikó

A Népszabadság szombaton megjelent számában arról írt, információik szerint Vida Ildikó NAV-elnök egy fantom betéti társaság kültagja volt a cég 2011-es kényszertörléséig. Az ezzel kapcsolatos kérdésre Varga Mihály kifejtette: felhívta Vida Ildikót ebben az ügyben, aki elmondta neki, hogy valóban kültag volt a cégnél, amely azonban körülbelül egy évet működött, de utána nem volt semmiféle bevétele vagy kiadása, így adózási kötelezettsége sem keletkezett.

Aki a NAV-ot támadja, az államot támadja

A nemzetgazdasági miniszter hozzáfűzte: írásos feljegyzést kér Vida Ildikótól az ügyben hétfőn, mert most egy különösen érzékeny időszakban vezeti a NAV-ot, amely "külső és belső támadások alatt áll".
Varga Mihály szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét, a költségvetést, és azokat az ellátásokat veszélyeztetik, amelyeket az egészségügyben, az oktatásban, a közbiztonságban a magyar államnak ki kell fizetnie.

A miniszter úgy vélte, hogy a NAV tisztességgel végzi a munkáját, a megfelelő mértékben folynak be az adóbevételek, amit az is mutat, hogy a költségvetés szeptemberben és októberben is többlettel zárt.