Videón a finn válogatott focistát meglopó tolvaj

Vágólapra másolva!
A rendőrség felhívást tett közzé Roman Eremenko, a finn labdarúgó-válogatott játékosának meglopása ügyében. A rendőrség honlapján fénykép- és videofelvételt tettek közzé arról az ismeretlen férfiről, aki a gyanú szerint a focista személyes tárgyait ellopta.
Vágólapra másolva!

Az eddigi adatok szerint a tettes november 14-én, pénteken 11 óra 55 perc és 12 óra 5 perc között Budapest belvárosában, egy szállodai szobából tulajdonította el a sértett értéktárgyait és készpénzét.

Az V. kerületi kapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte Göndöcs Bernadett, a Budapesti Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

A rendőrség azt kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-373-1010 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Roman Eremenko Oroszországban született, kettős állampolgár, a finn labdarúgó-válogatott játékosa. A múlt pénteki, magyarok elleni Európa-bajnoki selejtező előtt nemcsak az útlevelét, hanem más személyes tárgyait, így a pénztárcáját és a táblagépét is eltulajdonították szállodai szobájából. A finn nemzeti csapat feljelentést tett az ügyben.