Megbüntették a raliversenyzőt, aki karambolozott Hende Csabáékkal

Vágólapra másolva!
Közúti baleset okozásának vétségében bűnösnek mondta ki a Balassagyarmati Járásbíróság Vincze Márton raliversenyzőt, aki 2013. szeptember 19-én ütközött össze a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító Audival a Nógrád megyei Nagylóc határában.
Vágólapra másolva!

Vincze Mártont 200 ezer forint pénzbüntetésre és tíz hónap közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélte a bíróság. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője, valamint az ügyész is három nap gondolkodási időt kért.

A tavalyi balesetben öten megsérültek, A miniszternek a válla sérült meg. A történtekről bővebben itt olvashat.