Nincs vége: 64 embert még el kell küldeni a Külügyből

Külügyminisztérium épület
A külügyminisztérium épülete
Vágólapra másolva!
Még 64 embernek kell féltenie az állását a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Már október 31-én elkezdődött a törvény által előírt létszámleépítés Szijjártó Péter tárcájánál, de eddig csak 43-an kapták meg a felmondólevelet.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium régóta a támadások kereszttüzében állt a létszáma miatt, ezért is jelentette be a múlt hónapban a tárcát irányító Szijjártó Péter, hogy jelentős számú dolgozótól válnak meg a Bem téren. A részletekről eddig nem sokat lehetett tudni, az is csak pár hét elteltével derült ki, hogy egész pontosan 107 embert érint a bejelentés. Az első hírek szerint ők egyszerre, október 31-én kapták volna meg a felmondásukat, ezért a tárcánál sokan rettegve várták a dátumot.

Szijjártó Péter egy írásbeli kérdésre adott válaszából azóta kiderült, hogy a kirúgási hullám lassabb a vártnál, és még nem is ért véget. A tárcavezetőt Mesterházy Attila szocialista képviselő kérdezte a parlamentben arról, pontosan kiket érintett az elbocsátás. Az ellenzéki politikus arra is kíváncsi volt, túllépte-e a Külügy az engedélyezett létszámkeretet.

A Bem téri épületből eddig főleg a technikai személyzetet küldték el. Forrás: Origo

Felszámolt postázó, hiányzó karbantartók

A válaszból kiderül, hogy a tárca eddig összesen 43 ember felmentését kezdeményezte az előirányzott 107-ből, így 64 dolgozó még vár arra, hogy őket is elérje az elbocsátások szele. Ők mind kizárólag a belföldi állományban, elsődlegesen a funkcionális szervezeti egységeknél állnak alkalmazásban, tehát a külképviseleteken dolgozókat nem érinti a döntés. Az eddig kirúgottak többségében adminisztratív-technikai munkakört láttak el.

Ezt erősítették meg külügyi forrásaink is, akik szerint főleg a technikai személyzetnek mondtak fel a Bem téren. Megszűnt például az épületben a postázó, és a karbantartók közül is kevesebben dolgoznak már. A hírek alapján a munkatársak is azt hitték, hogy október 31-én egyszerre rúgják ki mind a 107 embert, azóta viszont kiderült, hogy lassan, hetente szabadul meg feleslegessé vált alkalmazottaitól a tárca.

Még nincs vége

Egyelőre azt sem lehet tudni, meddig tart majd az elbocsátási hullám. A folyamatot ugyanis befolyásolja, hogy az elkövetkező hetekben több munkatárs jogviszonya megszűnik, esedékessé vált a nyugdíjazása, vagy áthelyezik más közigazgatási szervhez. Sőt többen maguk mondtak fel, így az sem biztos még, hogy a maradék 64 ember elküldését kirúgással oldják meg.

Szijjártó Péter tárcájától több feladatot átvesz a Miniszterelnökség Forrás: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Lázár bekebelezte a Külügyet

Az sem mellékes, hogy a Külügy szervezeti átalakítása sem zárult még le. Az uniós tagságokkal összefüggő feladatok átadása ugyanis jelenleg is zajlik a tárca és a Miniszterelnökség között. Lázár János minisztériuma január elsejétől rengeteg fontos feladatot átvesz a Külügytől, köztük az európai ügyeket, a brüsszeli állandó képviselet irányítását, és a diplomaták munkáltatói jogait is. Arra azonban még nincs válasz, hogy ez miként érinti majd a Külügy előirányzott létszámát.

Attasék azért még kellenek

Miközben törvény írta elő a létszámcsökkentést, a Külügyminisztériumnál annak a módját azért megtalálták, hogyan bővítsék a külgazdasági attasék számát. A honlapon fellelhető dokumentumok szerint ugyanis október 30-ai határidővel 40 állomáshelyre hirdettek meg pályázatot a munkakörben. A benyújtási határidő egy nappal a kirúgások elkezdése előtt járt le, így tehát azzal nem lehet vádolni a tárcát, hogy az elbocsátási hullám alatt hirdet meg állásokat.