Juhász: Nincs semmim, nem loptam szét a közvagyont

Juhász Péter V. kerületi polgármester-jelölt ad interjút
Juhász Péter V. kerületi polgármester-jelölt ad interjút 2014. szeptember 23-án
Vágólapra másolva!
Néhány órával azután, hogy a jobboldali sajtó Juhász Péter vagyonát firtatva arról írt, hogy "rejtély, miből él", az V. kerületi alpolgármester valótlan vagyonnyilatkozata miatt összeférhetetlenségi eljárást indított ellene. Juhász az Origónak azt mondta, nem hiányos a dokumentum, tényleg nincs semmije.
Vágólapra másolva!

Alaptalan támadásnak, figyelemelterelésnek tartja Juhász Péter, az Együtt V. kerületi képviselője, hogy az önkormányzat fideszes alpolgármestere egy sajtóhír alapján bejelentette: hiányosnak tarta a vagyonnyilatkozatát, ezért összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez ellene.

Úgy tűnik, mintha éheztek volna

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Juhász Péter, az Együtt önkormányzati képviselője ellen a kerület fideszes alpolgármestere, mert véleménye szerint valótlan a politikus vagyonnyilatkozata. Böröcz László szerint abból "úgy tűnik, mintha Juhász és családja az elmúlt években éheztek volna". Úgy vélte, Bajnai Gordonhoz hasonlóan "úgy csinált, mintha a cégeiből nem származott volna jövedelme".

Rejtély

A Magyar Nemzet szombaton "Rejtély, hogy miből élt Juhász Péter" címmel írt arról, hogy az Együtt belváros-lipótvárosi önkormányzati képviselőjének vagyonnyilatkozata szerint a politikusnak se foglalkozása, se jövedelme, se ingatlana, se ingósága, se megtakarítása nincsen, ellenben 250 ezer forintos pénzintézettel, illetve 5,5 millió forintos magánszemélyekkel szembeni tartozása van.

Juhásznak bevallása szerint más jövedelme nincs is, mint amit képviselőként az önkormányzattól kap - állapította meg Böröcz, de nem tette hozzá, hogy neki van-e és ha igen, honnan arról információja, hogy máshonnan is jövedelemhez jut a politikus. Hiányolta a vagyontárgyak közül az alpolgármester "azt a gépkocsit amit egész évben használt" Juhász.

Juhász: tényleg nincs semmim

Ez a lépés figyelemelterelés az egyre szaporodó V. kerületi, kínos ingatlanügyletekről, mint Szentgyörgyvölgyi Péter lakásvásárlása, a Giró-Szász András-féle ház, vagy a Portik-érdekeltségű cég által megszerzett üzlethelyiség, amelyhez éppen ma szólt hozzá éles kritikával a Facebookon - mondta Juhász Péter, aki az Origótól értesült az ellene indított eljárásról.

Juhász Péter szerint azért nem írt be vagyontárgyat, mert nincs neki Fotó: Szabó Gábor - Origo

A konkrétumokra reagálva elmondta, vagyonnyilatkozatában azért nem tüntetett fel vagyontárgyat, mert nincs neki. Autója sincs, az alpolgármester által hivatkozott kocsi pedig amivel jár, egy olyan bérautó, amelynek költségét nem ő, hanem egy támogatója fizeti - magyarázta.

Csak a kölcsön van, abból élt

Más munkaviszonyból vagy cégből származó jövedelme pedig szintén nem volt a vagyonnyilatkozat benyújtásakor, márpedig annak a pillanatnyi állapotot kell rögzítenie - tette hozzá.Juhász ugyanis csak szeptemberig volt alkalmazott a Haza és Haladás Egyesületnél, és majd csak januártól lesz bejelentve az Együttnél. Amint ez megtörténik, azonnal módosítani fogom a vagyonnyilatkozatott - ígérte.

Juhász megeírősítette: semmilyen megtakarítása nincs, ezért is kellett a családja támogatását kérnie, ezt pedig szintén feltüntette a dokumentumban - ez az 5,5 milliós magánszemélyekkel szembeni tartozás. Furcsányak nevezte, hogy ezek szerint akinek nincs semmije, nincs vagyona, az már összeférhetetlen, majd hozzátette: a vagyonnyilatkozatából legalább az is látszik, hogy nem lopta szét a közvagyont.

Az Együtt társelnöke szerint párttársa egy vagyonnyilatkozati eljárásban tisztázni tudja majd magát a vádak alól. Szigetvári Viktor elmondta, Juhász Péter kizárólag tisztességes forrásból származó jövedelmekből "küzd a lopások ellen". Úgy vélte, inkább az önkormányzatnak kellene tisztáznia, korábban miként értékesíthetett egy üzlethelyiséget Portik Tamás élettársának.