Több százan voltak a pesti ribancsétán

slutwalk 2014
Vágólapra másolva!
Az áldozatokat felelőssé tevő hozzáállás ellen tettek egy kört a belvárosban.
Vágólapra másolva!

250-300 ember gyűlt össze vasárnap délután a Slutwalkon (ribancséta) a budapesti Deák Ferenc téren, hogy megváltoztassák azt a hozzáállást, amely az áldozatot teszi felelőssé a szexuális erőszakért.

A tiltakozók legfőképpen azt akarják elérni, hogy minden nő úgy öltözködhessen, ahogyan akar, ezért pedig ne érjék vádaskodások.

Különös aktualitást adott a sétához több frissen kiadott rendőrségi oktatóvideó, amelyeken saját viselkedésük miatt kárhoztatták a nemi erőszak áldozatait.

Fotó: Bielik István - Origo

A résztvevők - a férfiak és nők, fiatalok és idősek vegyesen, a Deák térről rendőri biztosítással sétáltak át a járdán a Bajcsy-Zsilinszky úton át Parlamenthez, onnan pedig a Belügyminisztériumhoz.

Fotó: Bielik István - Origo

Ott egy megerőszakolt nő is felszólalt, aki a bűncselekmény utáni megaláztatásairól mesélt.

Fotó: Bielik István - Origo

A hideg időben csak kevesen öltöztek be az ilyen menetekre jellemző kihívó ruhákba, a lányok inkább erős sminkkel jelezték ezt, de akadt egy-két szakadt harisnyát viselő tüntető is.

Fotó: Bielik István - Origo