Volt fideszest indít a baloldal Veszprémben

Kész Zoltán veszprém független ellenzéki jelölt
Kész Zoltán,veszprémi független ellenzéki jelölt
Vágólapra másolva!
A vélhetően saját jelöltet állító Jobbikon és LMP-n kívül már az összes ellenzéki párt, valamint helyi civilek támogatását is bírja Kész Zoltán. Az egykor a Fideszben politizáló, de a párttal már 10 éve szakító, a februári veszprémi időközi választáson függetlenként induló helyi tanár, sportriporter célja, hogy megszerezze Navracsics Tibor parlamenti mandátumát, és így megbontsa a Fidesz kétharmadát.
Vágólapra másolva!

Történelmi pillanatnak nevezte nemcsak Veszprém, de az ország életében is február 22-ét Kész Zoltán. A 40 éves tanár, sportriporter független jelöltként indul Veszprémben az időközi parlamenti választáson, hogy megszerezze az EU-biztosnak választott fideszes Navracsics Tibor körzetét. Ezzel elveszítené kétharmados többségét a Fidesz-KDNP az Országgyűlésben.

A civilekkel és a demokratikus ellenzékkel összefogva sikerülhet nyerni, ezzel pedig Veszprém "megmutathatja az országnak, hogy lebontható az önkény kétharmados uralma" - mondta Kész Zoltán szerdán budapesti tájékoztatóján, ahol nem titkolta azt sem, hogy 2004-ben éppen Navracsics Tibor kérésére lett a helyi Fidelitas elnöke, ám 9 hónap után elváltak útjaik.

Kész Zoltán a civilek és ellenzéki pártok által is támogatott független jelölt Fotó: Bielik István - Origo

Exfideszesként immár kívülről bomlasztaná a rendszert... Mi volt az oka tíz éve a szakításnak?

Teljesen kiábrándultam belőlük. Én abban hiszek, hogy egy városban közösséget kell építeni mindenkivel, aki tiszteli a másik politikai választását, és tenni szeretne a közösségért. Hittem abban, hogy a városért lehet együtt dolgozni jobboldalnak a baloldallal, de a Fidelitasban nem így gondolták. Ezért kilenc hónapig voltam csak elnök, majd elváltak az útjaink. Azóta én nem keresem a Fidesz társaságát és ők sem az enyémet.

Lassan az összes ellenzéki formáció beáll Ön mögé: korábban bejelentette támogatását a DK, a Liberálisok, és ma így döntött az Együtt valamint az MSZP is. Számít-e még másokra, és mit lép, ha jelentkezik a Jobbik?

Ha a Jobbik támogatna, miközben tudják, hogy nem kérek belőlük, akkor nekik kellene elszámolniuk a saját választóik felé. Az a célom, hogy a demokratikus ellenzék minél több pártjának a támogatását bírjam, hiszen így, közösen nagyobb sikert érhetünk el.

A Jobbik támogatásából nem kér, a többiek szinte mind beálltak már mögé Fotó: Bielik István - Origo

Egy dolog van, amiből viszont nem vagyok hajlandó engedni. Minden magyar polgár egyenjogú, és aki ebben különbséget akar tenni, például a Jobbik, azzal nincs semmiféle közösségvállalásom.

Miből finanszírozza a kampányát?

Az államkincstártól egymillió forintot kap minden jelölt, ezt próbálom kiegészíteni magánadományokkal és felajánlásokkal, de nem kívánok többet költeni a törvényben megengedett ötmillió forintnál, illetve annál, amennyit a nyilván törvénytisztelő kormánypárti fideszes ellenfelem fog elkölteni a kampányban.

Milyen eredményre számít, mennyit jelenthet a személyes ismertsége, beágyazottsága?

A veszprémi múltam és szívem tagadhatatlan előny. Hogy százalékban mennyire mérhető, azt pedig majd meglátjuk.

Erősnek ígérkezik Simicska Lajossal a kampány, nagy a tét is. Kemény menetre számít?

Merész lesz, ha a Fidesz az oligarcháját küldi be a kampányba. Persze, amennyiben a választási plakáthelyek és a HírTV, illetve a Magyar Nemzet tulajdonosa el akar indulni a választásokon, tegye. Annál többet ér a győzelem.

Merész húzásnak tartaná, ha egy oligarcha is elindulja jelöltként a választáson Fotó: Bielik István - Origo

Ugyanakkor azt is látom, hivatalosan még nincs más jelölt, egyelőre én vagyok az egyetlen. Több nevet is feldobott a sajtó a Fidesz jelöltjeként, de szerintem ezek nagy része, vagy megkockáztatom, hogy az összes inkább csak a közvélemény tesztelését szolgálta eddig.

Nem hiszi, hogy Simicska Lajos elindul? Tényleg csak az Orbán-Simicska háború epizódja ez a fenyegetés?

Talán nem fenyegetésnek, inkább erőfitogtatásnak mondanám. Egyiküket sem ismerem, ahogy a köztük lévő konfliktust sem, de elképzelhető, hogy az indulás lebegtetése csak annak a része. Nem tudom, hogy végül elindul-e, de azt tudom, hogy Veszprém egy büszke város, ahol veszprémiek szavaznak majd.

De vajon elegen szavaznak-e Önre ahhoz, hogy nyerjen? Áprilisban Navracsics Tibor 20 százalékpontos előnnyel győzött.

Jónak látom az esélyeket. Az viszont kulcsfontosságú, hogy ehhez meg kell szólítani azokat, akik most ősszel nem mentek el szavazni. Csaknem 30 ezren maradtak otthon akkor.

Kész Zoltán a sok tízezer csalódott választót szeretné megszólítani februárban Fotó: Bielik István - Origo

Ők többségükben csalódott középszavazók. Számukra az lehet vonzó majd februárban, hogy olyan civil alternatívát kínálok nekik, amit most tavasszal hiányoltak.

Miért bíznak Készben az ellenzéki pártok?

MSZP
Az MSZP szerint Veszprémben megakadályozható a totális állam burjánzása. Zakóján egy sárga rózsával Tóbiás József elnök jelezte: olyan jelölt kell, aki a pártok szavazóit és a változást kívánókat eléri.

PM
A PM ígérete szerint minden eszközzel segíteni fogja a helyi civil jelöltet, hogy közösen lebontsák a Fidesz-KDNP kétharmados többségét, így milliók reménye térhet vissza: lesz még Magyar Köztársaság.

Együtt
Az Együtt is Kész Zoltánt támogatja. A párt szerint alkalmas jelölt, hiszen hiteles és tisztességes lokálpatrióta, és aki képes arra, hogy eredeményesen képviselje a veszprémi polgárokat.

DK
A DK is azt javasolja a párt tagjainak, szimpatizánsainak és minden demokratának, hogy támogassák Kész Zoltánt, mert így lehetőség nyílik arra, hogy megszűnjön a Fidesz-KDNP kétharmados többsége.

Liberálisok
A Liberális szerint Kész Zoltán alkalmas a jelöltségre és a képviselői munkára, kampányát minden eszközzel segítik. Úgy vélik, a civil támogatással induló, helyi jelölt esélyes a győzelemre február 22-én.