Roma kulturális programsorozat a Római Magyar Akadémián

Vágólapra másolva!
Képzőművészettel, zenével és filmmel mutatja be az olasz közönségnek a magyarországi cigányság kultúráját a Római Magyar Akadémián pénteken kiállítással és koncerttel kezdődő roma programsorozat. 
Vágólapra másolva!

Az Ott és túl azon... című kortárs roma tárlat kilenc képzőművész és egy fotóművész alkotásait mutatja be az RMA galériájában. A Kőszegi Edit és Németh Pál gondozta kiállítás minden egyes műve a cigányság problémáira világít rá az alkotók szemén keresztül. A január 25-ig látható tárlatot Balogh Győző Rómában tanuló, roma származású görög-katolikus papnövendék nyitja meg. A kiállítást a Parno Graszt roma együttes koncertje követi. A roma programsorozat megnyitóján részt vesz az itáliai roma kisebbség integrációja mellett elkötelezett Opera Nomadi olasz országos szervezet is.

A roma kulturális programsorozat december 10-én a Gyöngyössy Imre rendezte Meztelen vagy (1972) című filmmel folytatódik, majd december 17-én a rendező szintén filmes fiának Gyöngyössy Bencének a Romani Kris (1998) moziját vetítik le. December 12-én a Kákics roma együttes lép fel az RMA-n.