Azt sem tudtuk, mi az, hogy jobboldali

Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Hermányi Mariann
Hermányi Mariann, a Krétakör Szabadiskola diákja a HOME konferencián részt vevő diákok plakátja elött a Blaha Lujza téren. A plakáthoz Mariann adta az arcát
Vágólapra másolva!
Az iskolában „az a dolguk, hogy tanuljanak”, a mindennapokban pedig nem érdekli őket a politika. A mai fiatalok többsége a „csendes generációhoz” tartozik, akik nem mernek, vagy nem akarnak felszólalni olyan közéleti témákban, ami őket is érinti. Ezen akar változtatni a Krétakör és a Goethe Intézet. 
Vágólapra másolva!

Emlékeznek még arra, amikor középiskolában pikkelt valakire a tanár, és az osztály egy emberként állt ki az igazságtalanság ellen? Vagy arra, amikor a barátokkal együtt tiltakoztak, mert másik igazgatót neveztek ki a gimnázium élére? Ha nem, akkor ne csodálkozzanak. Magyarországon ugyanis különösen passzív a fiatalság, ha társadalmi-közéleti szerepvállalásról van szó.

A diákok Budapesten kívül Miskolcról és Berlinből érkeztek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Miért pont ránk hallgatnának a politikusok?

„Ha a roma elnök nem tud semmin változtatni, akkor mi mit tudnánk tenni? Jó lenne persze, ha valaki foglalkozna a mi problémáinkkal is, de nem hinném, hogy majd pont ránk fognak hallgatni a politikusok.”

Öt miskolci tinédzser áll a Blaha Lujza téren a szakadó esőben, és arról mesélnek, miért nem érdekelte őket soha a politika. Nem valamelyik párt tömegrendezvényén járunk, és nem is este van, hogy a közeli szórakozóhelyek egyikére induljanak bulizni. Azért dideregnek szombat délelőtt Budapest közepén, hogy megmutassák, mit tanultak az elmúlt három hónapban a demokráciáról és a társadalmi szerepvállalásról.

Amikor a csendes generációból hangos lesz

Van közöttük olyan, akinek a nagybátyját a miskolci telepfelszámolás alatt lakoltatták ki, mások gyermekotthonban laknak, sokan roma származásúak. Az elmúlt 17-18 évben számos igazságtalanság érte őket és környezetüket, mégsem gondolták azt, hogy bármin változtatni lehet. Ők is az úgynevezett „csendes generáció” tagjai. Azoké a fiataloké, akik nem értik és nem is művelik a politikát, akik nem érzik úgy, hogy bármibe beleszólhatnak, és hozzászoktak már, hogy még az őket érintő kérdések is a fejük felett dőlnek el.

Plakátokon ábrázolták a hajléktalanok gondolatait és problémáit Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ötvenen a közöny ellen

A budapesti Szent-Györgyi Albert Gimnázium azonban minden volt, csak nem csendes azon a hétvégén, amikor a Krétakör és a Goethe Intézet közös szervezésű Szabadiskolájának a zárórendezvényét tartották. Az itt összegyűlt közel ötven fiatal - Miskolcon kívül Budapestről és Berlinből érkeztek - az elmúlt három hónapban a bulikat és a baráti találkozókat áldozta fel arra, hogy közéleti problémákról tájékozódjon.

De miért van arra szükség, hogy tinédzsereket demokráciára oktassanak? És egyáltalán kik azok, akiket ez érdekel? A szervezők szerint sokakat.

A szabadiskola első évfolyamát a Krétakör alapítvány indította útjára másfél évvel ezelőtt, idén a Goethe Intézet is beszállt a támogatók közé. A második évfolyam a lakhatást vizsgálta az egyén és a társadalom szintjén, ezért is kapta a Home nevet.

A zárókonferencián nem csak fiatalok vettek részt, de a szervezők számára az volt a legfontosabb, hogy a diákok itt is egyenrangú félként legyenek jelen.

Az idei évfolyam programjának neve: Home, azaz otthon Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Az a dolgod, hogy tanulj”

„Magyarországon az elmúlt 25 évben nem változott semmit a közoktatás rendszere. Az állami szabályozásból kialakult modell nem von be sem diákot, sem tanárt, de még az iskolaigazgatót sem a döntésekbe” – magyarázta Juhász Bálint, a szabadiskola vezetője, miért fontos a folyamatok ellen menni.

„Amikor nekem gimnazista koromban vitám volt az iskolaigazgatóval, soha nem érdekelte a véleményem. Szerinte nekem csak az volt a dolgom, hogy tanuljak. Ez ma sincs másképp, pedig a diákoknak lehetőséget kell adni, hogy kinyilvánítsák a véleményüket olyan dolgokban, ami őket érinti” – tette hozzá.

15 évesen nem gondoltam volna, hogy már nem lesz hol laknom

A programban végül 45 fiatal vett részt, ami ugyan nem tűnik olyan nagy számnak, de amikor együtt elindultak a budapesti sétára, hogy megmutassák az elmúlt három hónap munkájának eredményét, már tele volt velük a járda.

A programban több különböző csoport dolgozott, a berliniek a demokrácia kérdéskörét dolgozták fel interaktív színház formájában, a budapestiek pedig a hajléktalanság problémáját járták körül. Megállapításaikat egy utcai gerillaplakát-kampány részeként a fővárosiak is láthatják. A Blaha Lujza téren kiállított posztereken a hajléktalanok gondolatait és problémáit ábrázolják, a modellek viszont maguk a középiskolások voltak. „15 évesen nem gondoltam volna, hogy mára nem lesz hol laknom” – olvasható az egyik plakáton.

Mariann is modellt állt. Azt mondja, később szeretne önkénteskedni Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Erről én semmit nem tudtam”

"Sokan gondoljuk, hogy a hajléktalan emberek csak azok, akik az utcán élnek. Nem is tévedhetnénk nagyobbat" - ezt már a húszéves Hermányi Mariann meséli, aki szerint a fiatalokban és a hajléktalan emberekben az a közös, hogy egyiküknek sincs beleszólása a politikába.

Mariann és társai hajléktalanszállókra jártak, hajléktalanokkal foglalkozó szakértőkkel beszélgettek, és interaktív feladatokon keresztül keresték arra a választ, hogyan lehetne felhívni a társadalom figyelmét az otthontalanságra a saját eszközeikkel.

Azt sem tudják, mi az a jobboldal

„Egy hajléktalan előadónk, Lakatos Jutka meghívott minket a kunyhójába, megmutatta, hol lakik. Akkor döbbentem rá, hogy egy olyan jelenséget bíráltam eddig, amiről a világon semmit sem tudok. A hajléktalanság tabutéma, amit kerülünk. Pont, mint a politikát. Azzal sem vagyunk tisztában, és ezért nem is érdekel minket” - vélte Mariann, aki elég nagy hibának tartja, hogy az iskolában a politika kimarad a tantervből.

„Szégyen vagy nem, én 18 évesen kérdeztem rá, hogy pontosan mit is jelent, ha valaki bal- vagy jobboldali, és hogyan működik ez itthon. Ha nem tanulunk erről, mégis hogyan legyünk felelősek érte?" - kérdezte a fiatal lány, aki a jövőben is szeretne kiállni azok mellett, akiket nem vesznek komolyan.

A diákok remélik, másokat is megérintenek a személyes történetek Fotó: Szabó Gábor - Origo

Akiket nem engednek be a diszkóba

Míg a pesti csoportot személyesen nem feltétlenül érinti a hajléktalanság, a miskolci diákok olyan kérdéskörökkel foglalkoztak, amellyel ők is találkoznak mindennapi életükben. Többen közülük roma származásúak, hárman gyermekotthonban élnek, és - ahogyan Mészáros György, a szakmai vezetőjük fogalmazott - egyáltalán nem gondolták, hogy bármilyen formában beleszólásuk lenne az őket érintő döntésekbe.

Ők a többi közt interaktív módszerekkel azt tanulták, hogyan szólalhatnak fel a kirekesztés és az elnyomás ellen.

„Eljátszottuk például, hogy az egyikük egy biztonsági őr, aki nem engedi be a roma származásúakat a diszkóba, és erre kellett megoldást találniuk. De foglalkoztunk a falu és a város ellentétével, hiszen Borsodban ez is érinti a lakosság nagy részét” – fogalmazott Mészáros György. Szóba került még a hajléktalanság, a telepfelszámolás és a gyermekotthonok helyzete is. „A lényeg az volt, hogy rájöjjenek, hogy nekik is van beleszólásuk” - tette hozzá.

Levelet írunk a polgármesternek

„A nagybátyámékat a miskolci telepfelszámolási program miatt lakoltatták ki, egy ideig a nagymamámnál laktak, most albérletben húzzák meg magukat, de a tulajdonosok bármikor hazajöhetnek Németországból” – mesélte Miklós, akinek eddig eszébe sem jutott, hogy felemelje a hangját az őket ért igazságtalanságok miatt. Gyermekotthonban élő társa, Alex is egyetért vele.

„A mi problémáinkkal senki nem foglalkozik, de most már végre meg merünk szólalni. Írunk a polgármesternek, flashmobot szervezünk, hogy figyeljenek ránk. Bátrabbak vagyunk, és ez szerintem nagyon jó” – mesélte büszkén.