A fizetős M0-ás jó lesz az autósoknak

Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő szerint a megyei útdíj-matricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az útdíjrendszer átalakítását az uniós és a hazai forrásokból épült útrendszerek egymáshoz való viszonyának rendezése kívánja meg.

Olcsóbb lesz autózni

Jelezte: a tervezet szerint a megyei matricák lehetővé teszik, hogy akiknek korábban éves matricát kellett fizetniük, ahhoz, hogy egyik megyéből a másikba menjenek, vagy megyén belül közlekedjenek a felsőrendű utakon, azok olcsóbban tehessék meg a jövőben ugyanezt. Ez vonatkozik majd azokra is, akik az elkerülő gyűrűt választják - tette hozzá. (A megyei éves matrica 5000 forintba kerül majd.)

Utazzanak vonattal

A kormányszóvivő szerint mindez összefüggésben van a vasúti közlekedés és a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével is, a kormány kiemelt célja ezekre szoktatni az embereket. Kiemelte: a közösségi közlekedés nyújtotta lehetőségek és az összeg nagysága miatt nincs olyan aggályuk, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik.