Vida Ildikó megírta a feljelentését, ötmilliót követel

Vida Ildikó
Vágólapra másolva!
Beperli Vida Ildikó az amerikai ügyvivőt – erősítette meg az Origónak a NAV-elnök ügyvédje, ám lehet, hogy a feljelentés kudarcra van ítélve. Futó Barnabás szerint a helyzet nem reménytelen. Elárulta azt is: Vida Ildikó ötmillió forint sérelemdíjat is követel az ügyvivőtől. Goodfriend reagált.
Vágólapra másolva!

Pert indít Vida Ildikó M. André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti ügyvivője ellen rágalmazásért – erősítette meg az Origónak Futó Barnabás, a kitiltási botrányban érintett NAV-elnök jogi képviselője. A részleteket firtató kérdéseinket illetően az ügyvéd időt kért, mert éppen a feljelentés hivatalos ügyeit intézi, ezért későbbre ígért pontosabb tájékoztatást.

Saját zsebből fizeti

Vida Ildikó nem NAV-elnökként, hanem magánszemélyként tette meg a feljelentését, illetve nyújtotta be keresetét – mondta kérdésünkre Futó Barnabás. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az ügyvédi díjazást sem a NAV állja közpénzből, hanem Vida Ildikó saját maga fizeti – magyarázta az ügyvéd.

Mint kiderült, Vidáék két párhuzamos eljárást is indítottak. Egyrészt a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették föl az amerikai ügyvivőt, mert hivatalos személyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. A Fővárosi Törvényszéken pedig jó hírnév megsértése miatt nyújtottak be keresetet.

André Goodfriend ellen kétféle eljárást is megindítottak Vida Ildikóék Fotó: Dudás Szabolcs - Origo

Konkrétan a múlt csütörtökön megjelent, a Heti Válasznak adott interjúban tett sértő kijelentése miatt tettek feljelentést Goodfriend ellen. Az interjúban az ügyvivő kifejtette: az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, "úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt".

Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem beszélt, de azt mondta: az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, az természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.

Bíróság elé áll-e Goodfriend? Elképzelhető

Az amerikai ügyvivő gyorsan reagált a feljelentés hírére. André Goodfriend csütörtökön egy korrupcióellenes eseményen vendégként vett részt, és utána újságíróknak nyilatkozott. A Vs.hu beszámolója szerint arra a kérdésre, miszerint lehetséges-e szerinte, hogy bíróság elé áll, azt felelte: mindent elképzelhetőnek tart.

A rendezvényen felszólalt Pintér Sándor is. A belügyminiszter ugyan nem mondta ki Goodfriend nevét, de neki üzenhetett, amikor úgy fogalmazott: nemcsak a korrupció, de az azzal való vádaskodás is károkat okozhat államnak, szervezeteknek és egyéneknek is. Vigyázni kell a karaktergyilkossággal, különösen, ha nemzetközi együttműködés keretében próbálkoznak ezzel – tette hozzá.

Muszáj volt lépni, Orbán kérte

Vida Ildikó kétségkívül lépéskényszerben volt ez ügyben, miután a miniszterelnök hétfőn utasította, később pedig gyakorlatilag megfenyegette a NAV elnökét, ultimátumot adva neki a jogi lépések megtételére. Orbán hétfőn azt mondta, hogy ha Vida Ildikó nem tesz feljelentést, akkor leváltja.

Vida Ildikó NAV-elnök kényszerhelyzetbe került Orbán Viktor ultimátuma miatt Forrás: MTI/-

Kedden viszont már a Blikk szerkesztőségében a néppel csetelve egy kérdésre azt válaszolta: Goodfriendnek „kiváló lehetősége lesz arra, hogy vádjait a teljes magyar nyilvánosság előtt a bíróságon megismételhesse". Megismételte egyúttal az ultimátumot is, miszerint a NAV-elnöknek be kell perelnie Goodfriendet, „másképp nem bizonyíthatja a becsületességét".

Egy másik ilyen kérdésre Orbán még konkrétabban szólt Vida Ildikóról: „A magyar emberek joggal várják el, hogy ha egy köztisztviselőt korrupcióval vádolnak meg, azonnal forduljon bírósághoz, és bizonyítsa az igazát. Ez a pénzügyi területen dolgozó köztisztviselőktől különösen is elvárható. A NAV elnök asszonyának is ezt kell tennie. Ha nem, távoznia kell, és alapos vizsgálatokkal kell számolnia."

Garantált az eljárás kudarca?

A kormányfői ultimátum ma reggel lejárt, közben pedig nagy csend volt Vida Ildikó körül. Aztán az Indexen jelent meg először, hogy Futó Barnabás már intézkedik az ügyben. Csakhogy – mint megírtuk – hiába szólította fel Orbán Vida Ildikót elégtételre, a procedúra jogilag gyakorlatilag semmilyen eredményt nem ígér, sőt: biztos kudarc.

André Goodfriendet nem is olyan könnyű beperelni, sőt gyakorlatilag lehetetlen Fotó: Bielik István - Origo

Valki László nemzetközi jogász az Origónak ezt azzal magyarázta, hogy kivitelezhetetlen Goodfriend feljelentése. Ha a NAV-elnök rágalmazás vagy becsületsértés miatt próbálna büntetőeljárást kezdeményezni ellene, a feljelentését az ügyészség visszadobná azzal, hogy nem indítható eljárás, mert az ügyvivő diplomáciai mentességet élvez mind a büntetőperekben, mind a polgári jogi ügyekben.

Egy esetben indítható eljárás Goodfriend ellen, ha a küldő ország lemond a diplomata mentességéről, ám Valki szerint ez az út sem járható. Egyrészt nem szokás a diplomata mentességéről lemondani, másrészt a hatóságoknak azt kell vizsgálniuk, hogy a feljelentés időpontjában fennáll-e a diplomáciai mentesség. Az igazságszolgáltatás nem várhat arra, hogy az USA lemond-e a mentességről.

Magyarországon így nincsenek jogi lehetőségei Vida Ildikónak, és bár Valki szerint az Egyesült Államokban még van mód eljárásra, de ott sem könnyű a helyzet. Nem mintha ehhez Vida Ildikónak személyesen kellene pert indítania a másik kontinensen, ügyvéd útján is eljárhatna. Ám nem személyesen Goodfriend, hanem a küldő állam ellen – mondta Valki. Az Egyesült Államokban csak a vízumkérelem megtagadása miatt kezdeményezhetne Vida Ildikó jogi eljárást, vitatva a jogalapot.

Futó szerint nem reménytelen

Nem látja ilyen reménytelennek a helyzetet Futó Barnabás. Az ügyvéd szerint mind az ügyészségen tett feljelentésben, mind pedig a bírósághoz benyújtott keresetükben kérték, hogy az igazságszolgáltatási szervek nyilatkoztassák a küldő államot arról, lemond-e az Egyesült Államok Goodfriend diplomáciai mentességéről. Ha igen, folytatódhatnak az eljárások, ha nem, akkor elutasítják őket - ismerte el Futó.

Arra a kérdés, hogy a feljelentés illetve a kereset alapja milyen tény, mikor az ügyvivő nem nevezte meg a kifogásolt Heti Válasz interjúban Vida Ildikót, Futó azt válaszolta: az újságíró kérdésében azonosította a NAV-elnököt, így Goodfriend ráutaló magatartást tanúsított, sugalmazott a válaszban anélkül is, hogy megnevezte volna Vida Ildikót. Futó jelezte: a bíróságon 5 millió forint sérelemdíjat is követelnek.

Csak a szándék a fontos

Más kérdés, hogy Orbán Viktor nem is eredményes feljelentést, nyomozás vagy más hivatalos eljárás megindítását várta el Vida Ildikótól, mindössze azt, hogy tegyen feljelentést. Lehet olyan olvasata is Orbán szavainak, hogy nem baj, ha reménytelen vagy eredménytelen a lépés, a lényeg az, hogy Vida próbálkozzon, így őrizve meg a látszatát annak, hogy nem tehetetlen.