M0: utólag egyeztet a minisztérium

autópálya forgalom FOTÓ ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személyautó autópálya FOTÓ ÁLTALÁNOS KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY személyautó Törökbálint, 2013. december 15.
Az M0-ás autóút M1 és M7 közötti szakasza 2013. decemb
Az M0-ás autóút M1 és M7 közötti szakasza (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
A szakmai szervezetek nyitottak voltak az útdíjjal kapcsolatos párbeszédre a fejlesztési tárcával folytatott szombati egyeztetésen. Több kérdést, véleményt is megfogalmaztak, amiket a tárca feldolgoz - mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.
Vágólapra másolva!

Alapvetően mindenki ismerte és megértette a kormány szándékát, hogy a magyar közlekedők helyzetén javítson - jelentette ki az államtitkár. A megyei matrica bevezetése a közlekedők terheinek könnyítését, illetve azt a célt szolgálja, hogy az országban mindenki azonos terheket vállaljon – mondta Tasó László. Hozzátette, hogy az új rendszer bevezetésével több százezer ember járhat jól, mivel nem kell az egész ország területére érvényes éves matricát megvásárolnia, ha arra nincs szüksége.

A változásnak egy év múlva lesz hatása

Elmondta azt is, hogy az egyeztetésen több kérdés, észrevétel is felvetődött, példaként említette, hogy egyes szakmai szervezetek szerint az M0-ás díjasításával érdemes lett volna megvárni az autópálya teljes kiépítését.

A szaktárca szerint a megyei matrica bevezetése a közlekedők terheinek könnyítését szolgálja Forrás: MTI/Kovács Attila

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy azonos közlekedési feltételek mellett a díjnak is azonosnak kell lennie, de hogy a változásnak milyen hatása lesz, az szavai szerint később, egy év múlva derül majd ki. Az államtitkár ugyanakkor megerősítette, hogy a kormány még tárgyal az útdíjról. A díjfizetés kapcsán elmondta, hogy türelmi időt adnak a rendelet hatályba lépését követően január végéig.

Előnyös lesz a matrica?

A szaktárca közleménye szerint a Budapest környéki agglomerációban élők számára az új matricatípus különösen előnyös, egy részüket rá is szoktathatja az autópálya-használatra, hiszen az eddiginél lényegesen olcsóbban vehetik igénybe a gyorsforgalmi utakat egész Pest megyében.

A minisztérium szerint a Budapest környéki agglomerációban élők számára az új matricatípus előnyös Forrás: MTI/Kovács Attila

Az évi 5 ezer forintért vásárolható megyei autópálya matrica egy hónapra eső díja alig több mint 400 forint, munkanaponként 20 forint.

Hét szervezettel tárgyaltak utólag

A tárca szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a találkozón hét szervezet képviseltette magát. A megbeszélésre a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége, a Magyar Autós Szakmai Szövetség, az Autós Nagykoalíció, a Magyar Autóklub, a Szakoktatók Országos Érdekképviseleti Egyesülete, a Kulturált Közlekedésért Alapítvány, a Járművezető-Szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesülete, a Nemzeti Összefogás Fuvarozói Fórum, Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete kapott meghívást.