Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább

börtönélet
Nagy István Zsolt fogvatartott a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Otthonában
Vágólapra másolva!
Huszonöt deka előrecsomagolt bejgli, pingpongverseny, társasjáték-bajnokság: karácsony a Márianosztrai Fegyház és Börtönben. Egy 23 éves büntetését töltő bankrablóval beszélgettünk érzelmi pauzáról, ünnepről, koboldokról, és a legnehezebben elviselhető dolgokról. Riport.
Vágólapra másolva!

Vidám kirándulás lesz, hiszen a Márianosztrai Fegyház és Börtön többek közt ezt írja magáról a honlapján: Villódzó tekintetek, nyomasztó légkör, félhomály… Bocsánat, ezt én írtam fel előzetesen magamnak, ezzel szemben a honlapon: „Az érdeklődő megtapasztalhatja a hegyek nyújtotta szinte érintetlen természeti szépség, a börtön által képviselt szigorú rend és a rabtemető egyvelegének különleges, nyugalmat sugárzó hangulatát”.

Nyugalmat sugárzó hely Fotó: Bielik István - Origo

Akár egy utazási iroda szórólapján is lehetne, de valahogy nyugtalanít ez a nyugalmat sugárzó mondat. Szépség? Szigorú rend? Rabtemető?

Meglessük a rabokat

Mindegy, először nem is oda megyünk, hogy meglessük a rabok karácsonyi készülődését, hanem Ipolytölgyesre, a katolikus egyház működtette Szent Erzsébet Otthonba. Az ott lakóknak ad karácsonyi műsort a börtön keresztény zenekara, melynek egyik gitárosa Nagy István Zsolt, aki 23 évet kapott bankrablásért és egyéb bűncselekményekért.

A Szent Erzsébet Otthon egyik lakója Fotó: Bielik István - Origo

Az otthon tornatermének udvarra nyíló ajtaja most művészbejáró – viccelődnék, de az ajtóban álló, fekete ruhás, kommandós maszkot viselő fegyveres rabkísérők láttán inkább bekúszom a küszöb alatt. Jönnek a durva érzelmi pofonok, előbb a terem hátsó, lefüggönyözött részébe érve megannyi rabruhás nehézfiú között találom magam, azután meg szembetalálkozom a nézőközönséggel: halmozottan sérült emberek.

Máshogyan csillog a szemük

Nagy István Zsolt Fotó: Bielik István - Origo

Fotós kollégámnak nincsen könnyű dolga, Zsolton kívül szinte senkit nem fényképezhet le úgy, hogy látszódjon az arca. A műsor, amit a börtönlelkész, Takács Péter állított össze, meglepően jó, a zenekar hegedűse pedig kifejezetten profi.

Karácsony az otthonban Fotó: Bielik István - Origo

A műsor végén meghatottan tapsol a közönség, de ezeknek a sokat próbált, nagydarab férfiaknak is máshogyan csillog a szemük, mint egy órával ezelőtt.

Motozás, egyebek

Halogatnám még, de irány a börtön. A rabok átszállítása az ilyenkor szokásos protokoll (motozás, egyebek) miatt némi időt vesz igénybe, ezért sétálunk egyet az épületben és környékén kísérőnkkel, Szép Tamás főhadnaggyal, kultúrnevelővel, sajtóreferenssel.

Ez az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézmény, épületét eredetileg 1352-ben Nagy Lajos király a magyar alapítású pálos rend kolostorának építtette. A mellette lévő Szűz Mária templomot idefelé jövet messziről megláttuk, el is tévedtünk, mert ragaszkodtam hozzá, hogy egy templom mellett nincsen börtön. De, van.

Sunyi kis alakok

Kívül tágasabb Fotó: Bielik István - Origo

A benti viszonyokat illetően nem volt igazam a bevezetőben, amikor azt írtam, hogy „villódzó tekintetek, nyomasztó légkör, félhomály”, az első tételt nyugodtan kihúzhatjuk. Mindenki mérhetetlenül udvarias: jól tagolt, szépen formált „jó napot kívánok”-ot hallani az összes rabtól. Nehéz megmondani, hogy az alázat, vagy a tisztelet jelei ezek, abban maradunk Szép Tamással, hogy egyik sem.

Ha ezt csak úgy ránézésre el lehetne dönteni, akkor vannak itt üresfejű piti bűnözők, brutális arcok, sunyi kis alakok, puha hivatalnokok, megbotlott értelmiségiek, talán még disztingvált arisztokraták is, de nem lehet. Mindenesetre akár egy elvétett, szabálytalan előzés miatt is idekerülhet bárki.

Mint egy csillárszalonban

Ebédosztás Márianosztrán Fotó: Bielik István - Origo

A szűk folyosókat hamisítatlan menzaszag járja át, de lecsúsztunk az ebédről. Nem mintha hivatalosak lettünk volna rá, de azért egy kóstolót mindenképpen kértem volna. Amúgy azt beszélik, hogy Márianosztrán egészen jó a konyha a többi börtönhöz képest. A rabok a zárkáikban esznek, az elszállításra váró üres tepsiket nem szabad lefényképezni. Ahogy jövünk-megyünk a meglepően szűkös épületben, az égieknek sikerül megcáfolniuk a „börtön ablakába soha nem süt be a nap” tételt. De azért nincs az a fényár, mint egy csillárszalonban.

Még mindig Nagy István Zsoltra várunk. Szó esik arról, hogy a szabadulók és a bv-sek (bv: büntetés-végrehajtás) is kínosan ügyelnek arra, nehogy kicsússzon a szájukon a viszontlátásra szó, helyette inkább minden jót kívánnak egymásnak. Gyorsan igyekszem is begyakorolni. Nem nehéz, mert sok rabbal összefutunk.

Ötvenkettes bicepsz

Érkeznek a rabok a koncertről Fotó: Bielik István - Origo

A fogvatartottak között mi vívja ki a tiszteletet? Ha valaki nagyon kigyúrt, nagyon okos, vagy valamiben nagyon jó? – kérdezem Szép Tamást. Ha valaki okos, de nem okoskodó, azt tisztelik. Meg ha valaki ért valamihez. És ha valaki igényes, figyel a környezetére. Az egy sztereotípia, hogy itt a kigyúrtak a menők. Ez is az amerikai filmekből jön. Pedig a konfliktusok kezeléséhez jól jöhet egy ötvenkettes bicepsz – vetem közbe –, de Szép Tamás szerint nem jellemző a nézeteltérések ilyen erőforrásokkal való rendezése. A kigyúrtság maximum abban érték, hogy az ötvenkettes bicepsz tulajdonosa rendszeresen sportol.

A börtönben egyébként éppen konditerem épül, ami fizetős lesz, a rabok egyelőre az udvaron, rögzített sportszereken testedzhetnek. Súlyzót nem kapnak, azokkal csúnya dolgokat tudnának művelni. Napi egy órát lehet friss levegőn tölteni, a jól viselkedő rabok jutalom gyanánt tovább is maradhatnak. Van, aki körbe-körbe fut, vagy gyúr, van, aki csak sétálgat, utóbbiak vannak többségben.

Majdnem szűz

Indul a vetítés Fotó: Bielik István - Origo

A motozás végeztével „Kérek engedélyt a stúdiókulcsot elkérni” felkiáltással befut Zsolt, az emberünk, aki ma videófelelős. Mert hogy délutánonként filmeket vetítenek a raboknak (tévét is lehet nézni). Nincs nagy választék, néhány tucat DVD és VHS kazetták, de azokat nem tudják már lejátszani, elkoptak. Most a Majdnem szűz című filmet vetítik, ami itt a börtönben majdnem érdekes asszociációkra ösztönöz.

Mint egy spájz Fotó: Bielik István - Origo

Mielőtt leülnénk beszélgetni, még megnézzük Zsolt zárkáját. Kis előtér mosdóval, balra, jobbra egy-egy hálóhely. Zsolték részlegében két emeletes ágy és egy földszintes van, öten pihennek, alszanak akkora helyen, mint egy átlagos spájz. Két ágy között arasznyi a távolság. A börtön kihasználtsága 143 százalékos, ami megfelel a magyar átlagnak.

Valaki felelni fog

Egy ilyen mángorlóhoz öt nap kell Fotó: Bielik István - Origo

Zsolt még megmutat nekünk néhány fafaragványt – asztalos, fafaragó munkákat végez a börtönben –, amit ő készített, majd végre leülhetünk beszélgetni a börtön tantermében. Kínos egy hely, valaki itt felelni fog.

Ekkor még nem tudom, Zsolt, aki 42 éves, mit követett el, és hány évet kapott, személyiségi jogok: a nevelőtiszt nem mondhatja meg, az elítélt igen. Zsolt megmondja. Előtte kicsit a zenélésről beszélgetünk, két éve, már a fegyházban kezdett el gitározni könyvekből, bánja nagyon, hogy nem előbb.

Jobb lenne egyedül

Idén négyszer volt kint, a börtön falain kívül, ennyi fellépésük volt. Eléggé feszes az időbeosztása, nem a plafon bámulásával tölti az óráit, sőt, mint mondja, állandó időzavarban van. Például a gitározás miatt nincs ideje annyit sportolni, festeni, rajzolni, mint korábban. Jobban szeretne egyedül lenni egy zárkában, akkor mindenre futná az időből, mert akkor nem kellene másokhoz igazodnia.

Beszédes tekintet Fotó: Bielik István - Origo

Átható tekintete van, nyíltan a szemembe néz, nagyon szilárdnak és eltökéltnek tűnik, de a szemein fáradtságot, szomorúságot látok. Nem mondom meg neki, de úgy néz ki, mint akit lassan felőröl a börtönélet.

Bankrablás, háromszor

Erősáramú villamosipari technikumot végzett, volt hivatásos katona, 1,5 évig a francia idegenlégióban szolgált, utána vállalkozó lett, ipari alpinizmussal, építőiparral foglalkozott, 50 alkalmazottja volt. Az átlagnál jobban élt – meséli –, de aztán tönkrement a vállalkozása, a magánélete. 2005 júniusában elment bankot rabolni, mint állítja, azért, hogy kifizethesse az alkalmazottjait. A sikeren felbuzdulva két hét múlva újra kifosztotta a pénzintézetet. Összesen kétmillió forinthoz jutott. A második rabláskor elvette a biztonsági őr pisztolyát, négy évvel később, 2009 májusában ezzel a fegyverrel ment a harmadik bankhoz. Ott 18 millió forintot szerzett, de nem tudott elmenekülni a rendőrök elől.

Terrorista, mert túszt is ejtett

Soha Fotó: Bielik István - Origo

Mivel a pénzt magához vette, a rablás jogi értelemben befejezettnek nyilvánult. Túszt is ejtett, így terrorcselekmény miatt ítélték el. Korábbi, csalásért, adócsalásért kapott felfüggesztett büntetései is beélesedtek, ezen kívül kapott hét évet – így lett a vége 23 – egy olyan bűncselekményért, amit állítása szerint nem követett el. Ez egy olyan bűneset, amit az édesanyja nagyon szégyell, ezért Nagy István Zsolt arra kért, ne írjam meg, mi volt az. Rendben, azt viszont megírom, hogy erős fenntartásaim vannak az elmondott sztorikat illetően.

Azt mondja, végig tudta, hogy amit csinált, nem helyes. A bankrablásokat áthidaló megoldásnak szánta. Ha minden kedvezményt megkap, akkor 2020 környékén szabadulhat feltételesen. Ezen a ponton a nevelő emlékeztet bennünket arra, hogy a karácsonyról kéne beszélgetnünk, mert csak bizonyos témákra kaptunk engedélyeket.

Zsolt, mi lesz más karácsonykor, mint a hétköznapokban?

Napi rutin Fotó: Bielik István - Origo

Igazándiból az emberek. Szerintem egy önfegyelemmel rendelkező, önmagát ismerő embernek önmagában a börtön nem nehéz. A többiektől az, attól, hogy nem én választom meg, hogy kikkel vagyok egy zárkában. Engem legjobban a buta emberek idegesítenek. Most van három kis koboldom a zárkában, én így szoktam hívni őket, ők csak a börtönről tudnak beszélgetni, meg arról, kit, hogyan loptak meg, hogyan surrantak be a lakásba, hol veszik a pajszert – engem ezek a témák nem érdekelnek.

Az ünnepek idején az a baj, hogy nagyon sokan nem bírják a gyűrődést. Nem tudják magukat lekötni, és már előre panaszkodnak. Ilyenkor persze értelemszerű, hogy mindenki egy kicsit többet gondolkozik: az élet dolgain, a hozzátartozókon. Én szerencsés alkat vagyok ebből a szempontból, mert amikor bekerültem ide, mindent letisztáztam magamban. Ezért nem ingadozik a lelkiállapotom. A munkahelyemen szoktak legföljebb felbosszantani a bolhások, ahogy a senkiháziakat hívom, akik mindent tönkretesznek, meg koszt, piszkot csinálnak. Csak a bajom van velük.

Nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak Fotó: Bielik István - Origo

Az önmagában nem zavarna, ha valaki sír, ezt nem a gyengeség jeleként fogom fel. Engem az zavar, ha valaki egy nap nyolcszor elmondja, hogy „jaj de nem bírom”. Ez a kibillenés egészen szélsőséges dolgokig, akár agresszióig is el tud menni. Ilyenkor megemelkedik a verekedések, balhék száma. Az én esetemben ez szerencsés, mert a mi zárkánkban ilyen nincs, ott azért rendet tartunk.

Én nem engedem meg magamnak azt a luxust, hogy sírjak itt. Utoljára akkor voltam kiborulva, amikor másfél hónapja ültem előzetesben, és meglátogatott a családom. Nekem kellett bennük tartanom a lelket. Akkor az szar volt.

Azóta megacéloztad magad?

Ritkítaná az embereket Fotó: Bielik István - Origo

Nem kellett, mert amúgy sem vagyok egy sírós gyerek. Itt nagyon nagy önfegyelemre van szükség. Ha következmények nélkül való lenne, akkor ritkítanám az embereket, az biztos. Van egy-kettő, akiért nem lenne kár. Ez lehet, hogy gonoszul hangzik, de nem élvezem az erőszakot, szerintem az itteni anyagom is ezt bizonyítja.

Istennel hogy állsz?

Még nem találkoztam vele. Édesanyám vallásos, ő imádkozik értem. Meg helyettem is. Én nem szoktam. De tisztelem azokat az embereket, akik valóban hisznek.

Csak azért kérdeztem, mert a karácsonynak azért van egy elég erős vallási vetülete is, és hát keresztény zenekarban játszol.

Keresztény Zenekar Fotó: Bielik István - Origo

Igen, ez igaz, ami meg az egyházi zenekart illeti, azzal nekem semmi bajom. Annyiból jó, hogy látom, örülnek, ha játszunk. Ez számomra arra alkalom, hogy zenélhessek, de ha elvállaltam, akkor maximálisan végrehajtom.

Mégis, miben lesz más az ünnep, mint a hétköznapok?

Nekem az ünnep a felkészülésben merült ki. Már nyáron elkezdem készíteni a képeslapokat. Olyanokat küldök ki, amiket én csinálok. Egyébként a leveleimet is egyedi címzéssel díszítem fel, nem giccsesen, de szépen. Nekem a karácsony most erről szólt, de ez is inkább egy kötelezettség. Azért szívesen csinálom, mert tudom, hogy örülnek neki. Itt bent a karácsony annyi lesz, hogy nem megyek sehová, talán 1-2 kultúresemény lesz, ahová azért benézek.

Amíg kint voltál állítottatok karácsonyfát?

Persze, már csak a gyerekek miatt is. Egy felnőtt lányom és egy 13 éves fiam van.

Nem szorul el a torkod estefelé, amikor otthon gyertyát szoktatok gyújtani?

Pause üzemmód Fotó: Bielik István - Origo

Nem. Én ezt kikapcsoltam magamban. Ezt úgy szoktam meghatározni, hogy most pause üzemmódban vagyok. Amikor 2009-ben elfogtak, két nap alatt lezártam magamban az egészet, pedig akkor még azt sem tudtam, mikor lesz vége. Ha szabadulok, felébredek, és megyek tovább. Azt is tudom, mit fogok csinálni a szabadulásom utáni második napon.

Mit?

Dolgozni. Először itthon fogok tevékenykedni az építőiparban, azután, ha kapok útlevelet, megyek külföldre. Biztonsági főnök leszek Bali szigetén egy szállodaláncnál.

Mi hiányzik itt a legjobban túl azon, hogy meg vagy fosztva a szabadságodtól?

Férfiemberként többen rögtön rávágnák, hogy a nő, a velük való fizikai érintkezés, de szerintem nem feltétlenül. Hanem a fontos emberekkel való napi kapcsolat. Hogy napi szinten tudjam, mi történik velük. Például, hogy a lányom életét nyomon követhessem. Zenész lett, de még nem láttam, hallottam egyetlen fellépését sem. Az ember belegondol, és azt mondja, ennyit nem érhet százmillió forint sem.

Műfenyő letétben

Sajnos Apunak idén karácsonykor is dolgoznia kell Fotó: Bielik István - Origo

A Márianosztrai Fegyház és Börtönben minden emelet, minden körletrész kap karácsonyfát, ezekre a kézműves foglalkozásokon elkészült díszek kerülnek. Többeknek van letétben műfenyője, ezt az ünnepre a zárkára kérhetik (maximum 25 centiméter magasságig!). Ilyenkor év végén a bv-nél van pár ezer forint, amit rabsegély formájában osztanak ki azoknak, akikkel senki nem tart kapcsolatot, és egészségi állapotuk miatt dolgozni sem tudnak. Civil és egyházi szervezetek is megkeresik a börtönt, egy-egy csomaggal ők is támogatják az elesettebb fogvatartottakat. Más központi ajándékozás nincsen, esetleg a zárkatársak ajándékozzák meg egymást, de ez nem jellemző.

A márianosztrai börtönben 23-án világi jellegű ünnepséget tartanak, 24-én pedig egyházit. Délelőtt a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió látogatja meg a rabokat, 22 órától éjféli misét tartanak. (Igen, éjfélit, 22 órakor.) Az elítélteknek az ünnep napjain pingpongversenyt, társasjáték-bajnokságot, filmvetítést, honismereti vetélkedőt szerveznek a bv-sek.

Huszonöt dekás, előrecsomagolt

Ügyeljünk! Fotó: Bielik István - Origo

Az ebéd 24-én marha erőleves, sertéspörkölt galuskával, savanyúság, banán, a vacsora halászlé, bejgli (25 dekás, előrecsomagolt) lesz. Alkoholfogyasztás természetesen nincsen, ébresztő 5 órakor, takarodó este fél 9-kor. Ekkor a villanyokat a felügyelet lekapcsolja, a tv mehet hajnali egyig.

Kísérőnket leszámítva az utolsó hivatalos ember, akitől elbúcsúzom, a börtönlelkész. Rutinosan mondom neki:

– Minden jót!

– Viszontlátásra!