Az egész országban havazni fog a hétvégén

Vágólapra másolva!
A Duna-Tisza közén és néhol a nyugati határnál szombaton felhős marad az ég, hószállingózás, gyenge havazás is lehet. Vasárnap már inkább az ország déli, délnyugati részén kell havazásra számítani.
Vágólapra másolva!

Szombaton eleinte országszerte több órára kisüt a nap, majd délután a Dunántúlon fokozatosan beborul az ég, keleten lesz estig még kevesebb a felhő. Estefelé nyugaton, délnyugaton már hószállingózás, havazás várható. A Dunántúl déli részén akár 10 cm-t meghaladó hóréteg is kialakulhat.

Az északi, északnyugati szél estére mérséklődik, északkeleten számíthatunk még éjszaka is egy-egy erős széllökésre. Szombaton a Dunántúlon megélénkül a délkeleti szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 0 fok körül, -2 és +2 fok között valószínű.