Szén-monoxid mérgezés a rendőrség székházában

Vágólapra másolva!
Szén-monoxid belégzése miatt többen rosszul lettek a rendőrség fővárosi Teve utcai székházában szombat este, kilenc embernél enyhe mérgezést állapítottak meg. 
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóegységeit szén-monoxid-szivárgás gyanúja miatt riasztották az épülethez - közölte Kiss Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. Az Országos Mentőszolgálat munkatársaival közösen 27 embert vizsgáltak meg, és kilencnél enyhe mérgezést állapítottak meg.

Kiürítették a székházat

Az épületet átvizsgálták, kismértékű szén-monoxid-koncentrációt mértek több emeleten, jelenleg keresik, hogy honnan áramolhatott a gáz az épületbe. A székházat kiürítik.

Papp Judit, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy több munkatársuk rosszul lett az épületben, ezért kihívták a katasztrófavédelmet.

Közölte: a tevékenységirányítási központ zavartalanul üzemel, nincs fennakadás a segélyhívások fogadásában és kezelésében.

A mentőszolgálat ügyelete késő este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy senkit nem kellett kórházba vinni. Az épületet átvizsgálták, kismértékű szén-monoxid-koncentrációt mértek több emeleten, és keresik, hogy honnan áramolhatott a gáz az épületbe.