A Dunántúlon még mindig havazik

hó havazás magyarország 2014 december
Pécs, 2014. december 28. Autók a behavazott úton, Kozármisleny közelében 2014. december 28-án. MTI Fotó: Sóki Tamás
Vágólapra másolva!
A hófúvás miatt nyolc megyére hétfőre is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Vasárnap, a késő esti órákban a Dunántúl nagy részén még esett a hó. Ráadásul Pécs térségében továbbra is intenzíven havazik. A Magyar Közút az Origóval közölte, hogy folyamatosan dolgoznak a hó eltakarításán, de még mindig vannak veszélyes, csúszós útszakaszok. A katasztrófavédelem arra kért mindenkit, hogy aki teheti, halassza el az utazást. 
Vágólapra másolva!

Kisebb-nagyobb megszakításokkal szombat este óta esik a hó Magyarországon. Hogy mindenki felkészüljön, és elkerülhető legyen az esetleges katasztrófa az utakon, az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmezetést adott ki. Jelzésüket érdemes komolyan vennie az autósoknak. A riasztás több területet is érint: Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala megyére hétfőre is másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hófúvás miatt.

Hókotró a Baranya megyei Csányoszrón Forrás: MTI/Sóki Tamás

Ezeken a területeken továbbra is komolyan készülni kell arra, hogy a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.

Erős széllökések lesznek

Békés, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyére ugyancsak a hófúvás veszélye miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett tizenkét megyére - Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala – a viharos szél miatt is elsőfokú riasztást rendeltek el.

A behavazott Erzsébet tér Nagykanizsán Forrás: MTI/Varga György

Nem lehet legyinteni a leírtakra. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 70 kilométeres sebességet is meghaladhatják.

Még mindig havazik a Dunántúlon

Továbbra sem akar vége lenni. Vasárnap, a késő esti órákban a Dunántúl nagy részén még mindig esett a hó - tájékoztatta az Origót a Magyar Közút. Zala, Somogy, Baranya és Sopron térségében havazik, Pécs környezetében pedig intenzíven esik a hó. Baranyában több helyi buszjárat is rövidített útvonalon közlekedik.

A keleti országrészben Bács-Kiskun megye déli területein és Csongrád megyében szintén havazik. Veszprém és Fejér megyében, Pest megye nyugati területein és Kiskőrös térségében hószállingózást jeleztek az útellenőrök.

Úton Balatonkeresztúr közelében Forrás: Origo

És továbbra is nagyon hideg van. Országszerte fagypont alatti a hőmérséklet, a leghidegebbet Fertőszentmiklós és Zalaegerszeg térségében, illetve a Mátrában mértek, -8 és -4 fok közötti értékeket mértek.

Folyamatosan dolgoznak a Közút gépei

A Dunántúlon Zala, Vas, Baranya és Tolna megyében a fő- és mellékutakon a folyamatos munka ellenére is télies útviszonyokkal kell számolni – írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Közút. Somogy, Veszprém, Bács-Kiskun déli területein illetve Csongrád megyében a csapadékos területeken hókásás, latyakos. Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Békés megyében sónedves, vizes az út burkolata.

Hókotró Nagykanizsán Forrás: MTI/Varga György

Az M1-es autópálya sónedves, az M43-as és az M7-es burkolata Siófoktól nyugatra hókásás, latyakos.

A közútkezelő mindenkitől azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjon az aktuális útviszonyokról az Útinform oldalán, illetve a közútkezelő hivatalos Facebook és Twitter-oldalán.

Árokba csúszott, behavazott autó a Baranya megyei Páprádon Forrás: MTI/Sóki Tamás

Vasárnap egyébként több baleset is történt a hazai utakon. Erről bővebben itt olvashat. Ebből a szempontból is érdemes tehát tájékozódni, mielőtt autóba ülünk.

Kamionstop Baranyában

És ha már Baranya. A megyében hétfő reggelig tart a kamionstop, valamint a havazás miatt korlátozásokat vezettek be az udvari határátkelőhelynél. A 7,5 tonnánál nagyobb súlyú járművek közúti közlekedésének vasárnap este lejáró korlátozását hétfő reggel hat óráig meghosszabbították, mert bár az utak járhatóak, azokat folyamatosan takarítják, az erősödő szél okozta hóátfúvások miatt elakadó kamionok útzárakat képezhetnek.

Autók a hófúvásban az 57-es úton, Mohács közelében Forrás: MTI/Sóki Tamás

A balesetek megelőzése, a közlekedők biztonsága érdekében a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket az udvari határátkelőnél nem engedik be Horvátországba, ahol hasonlóak az időjárási viszonyok.

Csak felkészülten üljenek az autóba

A katasztrófavédelem arra figyelmeztet, hogy ne üljön felelőtlenül a kocsiba. Mint írják, csak megtankolt és a téli időjárásra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. A kocsiban legyen meleg takaró és folyadék is. Elengedhetetlen a téli gumi, a hólánc és a megfelelő fagyálló folyadék.

A szakemberek szerint vontatókötelet is fontos az autóba tenni Forrás: Thule

Indulás előtt tehát mindenképpen érdemes tájékozódni az útviszonyokról és az érvényben lévő meteorológiai riasztásokról.

Sokan egyébként a hirtelen lezúduló hó után mentek el téli gumit cserélni. A szakemberek azt mondják, aki még nem tette meg, azonnal tegye meg.

A Francia-Alpok fekete napja

A rendkívül heves havazás miatt mintegy tizenötezer üdülő töltötte menedékhelyen, míg mások járművekben a szombatról vasárnapra virradó éjszakát a franciaországi Savoyai-Alpokban. Azt egyelőre nem tudni, hogy hányan töltötték az éjszakát autójukban. Becslések szerint 15 ezer jármű akadt el Savoyában szombat este.

A közúti közlekedés a hatalmas mennyiségű hó és az ónos eső miatt teljesen megbénult, sok közlekedési baleset történt az üdülőhelyekhez vezető, vagy az onnan induló utakon. Sokan máris a Francia-Alpok fekete napjának minősítették az elmúlt szombatot.