Rendőrt vertek, pisztoly is dördült Száron

Vágólapra másolva!
Vadászt, majd rendőrt vertek este a szári erdőben. A  társát védő járőr combon lőtte a három támadó egyikét, a garázdát kórházba szállították.
Vágólapra másolva!

Egy vadász kért segítséget a szári rendőröktől: a férfit egy háromfős társaság támadta meg a helyi erdőben, majd szóváltás után ütni kezdték a sértettet.

A helyszínre érkező járőrpáros próbálta megfékezni a verekedőket, akik erre nekik estek. Az egyik rendőr több figyelmeztető lövést is leadott, hogy megállítsa a támadókat - mivel ettől sem riadtak vissza, kollégája védelmében lábon lőtte az egyik garázdát.

A támadó - egy 38 éves szári férfi - súlyosan sérült, őt mentők szállították kórházba. Egyik társát a helyszínen, a harmadik verekedőt lakásán fogták el később a nyomozók. Jelenleg még tart a bűncselekmény utáni helyszíni szemle, az bűnügyben székesfehérvári nyomozó ügyészség jár el.