Egyedül, szövetségesek nélkül az LMP

Vágólapra másolva!
Az LMP 2018-ban egyedül indul a választáson, és természetes szövetségesek híján kellő erejű felhatalmazást akar szerezni ahhoz, hogy megvalósíthassa programját, mondta Schiffer András, az LMP társelnöke.
Vágólapra másolva!

Schiffer András a Magyar Hírlapnak adott interjúban kifejtette: tudják, Magyarország miképp tud hozzájárulni ahhoz, hogy egy szabad kereskedelmi Európa helyett egy ökoszociális Európa jöjjön létre.

"Azt is látjuk, hogy a jelenlegi magyar politikai térben mindehhez nincsenek meg a természetes szövetségeseink. Így nem lehet más célunk, csak az, hogy saját jogon váljunk kormányzati tényezővé úgy, hogy nem segédcsapat leszünk valaki mellett" - mondta. Hozzátette, ehhez legalább olyan csoda kellene, mint a 2010-es parlamenti bejutásuk, 2014-es feltámadásuk.

A veszprémi összefogás sürgetése egy aktuálpolitikai helyzetre adott válasz lenne az LMP társelnöke szerint.

"Mivel a Fidesz az esélyes, komoly fegyvertény lenne az ellenzék győzelme. Közjogi értelme persze a technikai kétharmadnak ma már nincs, de ezzel együtt azért is fontos a bukása, mert a Fidesz április óta minden kérdésben azzal söpri le az érveinket, hogy a tavasszal ismét ekkora felhatalmazást kapott. Ezt a sekélyes érvet lehet februárban megsemmisíteni" - jelentette ki.