Elhunyt Bán János televíziós újságíró

Vágólapra másolva!
A legtöbben A Hét című egykori tévéműsorból emlékezhetnek rá.
Vágólapra másolva!

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Bán János televíziós újságíró, médiaszakértő. Vasárnap hunyt el, haláláról fia, Bán Tamás számolt be kedden.

Bán János 1956-ban az újságíró szak elvégzése után a Magyar Rádióban, majd a Magyar Televízióban dolgozott, később gazdasági műsorokra specializálódott, 1969-ben moszkvai tudósító lett. Amikor Polgár Dénes elindította A Hét című műsorát, meghívta műsorvezető kommentátornak. Bán János évekig parlamenti tudósító is volt. A nyolcvanas években Hatvanhat című műsorában a meghívott 66 vendég nyíltan vitatkozhatott közérdekű témákról miniszterekkel, felelős vezetőkkel.

A sorozat megszűntével 1988-ban kinevezték a szegedi stúdió vezetőjévé, 1997-ben Életmű Nívódíjat kapott, majd Peták István elnök felkérte elnöki tanácsadónak. Televíziós munkásságáért 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti fokozata kitüntetésben részesült. Televíziós-újságírói tevékenységéért 2003-ban aranytollas újságíróvá választotta a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.

Egy évtizede tömegkommunikációt és közéleti kommunikációt tanított a Széchenyi István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karán Jászberényben.