Álfogorvosok tömtek Nagykanizsán

Vágólapra másolva!
Fogtechnikusok és fogászati asszisztensek dolgoztak fogorvosként a Zala megyei Nagykanizsán. Tömtek, húztak, és minden olyasmit csináltak, amit csak egy képzett fogorvosnak lehetett volna, ráadásul még receptet is hamisítottak. A családi vállalkozás lebukott, kuruzslás miatt állnak bíróság elé. 
Vágólapra másolva!

Egy nagykanizsai házaspár fogtechnikai tevékenység végzésére még 1997-ben alapított gazdasági társaságot. Az apa és a lánya valóban fogtechnikusok voltak, a lány pedig később fogászati asszisztens lett. Nagykanizsán és Murakeresztúron volt rendelőjük, szerződéses fogorvosokkal.

Murakeresztúron alapellátásban dolgoztak, Nagykanizsán viszont már szinte csak fizetős magánrendelést végeztek. 2011-ben egy új fogorvossal szerződtek, akinek mindkét helyen dolgoznia kellett volna, de a nagykanizsai rendelőben sosem járt.

Tömtek, húztak

A család tagjai kitalálták, hogy úgy takarítanak meg pénzt, hogy a nagykanizsai magánrendelésen fogorvos helyett az apa és a lány rendel majd úgy, hogy még egy fogászati asszisztens is segít nekik. Az álorvosok egy év alatt 64 embert láttak el, volt akit többször is kezeltek.

Fogat tömtek, gyökérkezelést, foghúzást, fogínykorrekciót, fogcsiszolást, koronapróbát, lenyomatvételt, protézis levételt, illetve felhelyezést is végeztek, de fogkőlevételt és fogfehérítést is vállaltak.

Úgy csináltak, mintha

A kuruzslók az ügyészség szerint úgy viselkedtek, mintha fogorvosok lettek volna, így a rendelőbe járók azt hihették, hogy valóban szakember kezeli őket. A páciensek a fogtechnikust doktornőnek szólították. A praxist több helyen, egyebek mellett újságokban is hirdették. 21 embert egyébként úgy kezeltek, hogy a páciensek tisztában voltak a képzettség hiányával, de a törvény szerint így sem láthatták volna el őket.

Hamisítottak is

Ha már rendeltek, akkor recepteket is hamisítottak. Megszerezték a murakeresztúri doktornő fejléces vényeit, és egyebek mellett antibiotikumokat írtak fel, amelyeket a betegek ki is váltottak. A recepteket a doktornő helyett valamelyik családtag írta alá.

Kuruzslás a vád

Az álfogorvosok ellen az ügyészség kuruzslás és hamis magánokirat használata miatt emelt vádat ellenük.