Francia terroristákat fogtak Magyarországon

TEK, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója sajtótájékoztatót tart
Vágólapra másolva!
Terroristákat fogtak Magyarországon.Két tizenéves francia fiút fogtak el, akik az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni. Kelebiánál szállították le őket a vonatról, a fiúk Szíriába indultak, hogy kiképzést kapjanak.
Vágólapra másolva!

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója azt mondta TV2 tények című hírműsornának, hogy decemberben két tizenéves francia férfit tartóztattak fel egy vonaton Kelebiánál.

Hajdu János szerint a két francia terrorista az Iszlám Államhoz csatlakozott volna Forrás: MTI/Kovács Tamás

A francia terroristákat ugyanott fogták el, ahol a közelmúltban azt a holland lányt, aki szintén az Iszlám Államhoz igyezezett, amikor a TEK emberei feltartóztatták.

A lány gyakran látogatta a radikális iszlamisták toborzási oldalait, és olyanokkal is kapcsolatba került, akik segíthettek neki a szíriai kiutazásban és az Iszlám államhoz való csatlakozásban is.

A 16 éves lány testvére hamisított okmányaival akarta igazolni magát a magyar rendőrök előtt, sikertelenül.

Sok az átutazó

A francia fiatalok céljairól keveset lehetett tudni, a TEK információi szerint valószínűleg az Iszlám Államhoz akartak csatlakozni Szíriában. Hajdu János szerint nem elszigetelt, egyedi esetről van szó.

Mint mondta, a nyugati országokból sokan utaznak Magyarországon vagy Románián keresztül az iszlám térségbe, ahol miután csatlakoznak a terroristákhoz, átesnek egy kiképzésen.

A kiképzés után többen megcsömörlenek a gyilkolástól, visszatérnek a hazájukba, és nem követnek el terrorcselekményt.

Magyarországon nincs terrorveszély

Arról a magyar hatóságok nem tudnak, hogy Magyarországról ment volna bárki is iszlám területekre hasonló motivációval. Hajdu János szerint nem valószínű, hogy Magyarországon a párizsi vérengzést elkövetőkhöz hasonló szélsőséges harcosok lennének.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő korábban azt nyilatkozta az Origónak, hogy sok esetben a szolgálatok hagyják, hogy a radikalizálódó fiatalok, vagy éppen harcos imámok végigutazzák Európát, és csak egy adott pillanatban csapnak le rájuk - a megtett útvonal értékes információkkal szolgálhat, felfedi a radikálisok helyi segítőit és kapcsolatait is.