Terrorellenes fellépés: Tóbiás József is ott lesz

Vágólapra másolva!
Az MSZP is részt vesz a Fidesz álta kezdeményezett a terrorellenes fellépésről szóló egyeztetésen.
Vágólapra másolva!

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője részt vesz a Fidesz frakcióvezetője által kezdeményezett, a terrorellenes fellépésről szóló egyeztetésen.

Budai Bernadett elmondta, példátlan és semmivel sem igazolható az, ami Franciaországban történt. A magyarországi helyzet teljesen különböző a franciától, ugyanakkor a magyar emberek biztonsága rendkívül fontos – indokolta részvételüket a szocialisták szóvivője.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken jelentette be, az országgyűlési frakcióvezetők tanácskozását kezdeményezi a jövő hétre, hogy a terrorellenes fellépésről egyeztessenek.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke ezt megelőzően egy a parlamenti frakciókból álló terrorellenes szakpolitikai egyeztető fórum azonnali összehívását javasolta a Franciaországban történt terrorcselekmények miatt.