A franciák miatt ment Orbán kisbusza Párizsba

Vágólapra másolva!
Azt kérték mindenkitől, oldja meg önállóan az odajutást.
Vágólapra másolva!

Önállóan, "saját módon" jussanak el a megadott gyülekező helyszínre – ezt kérte a vasárnapi Köztársasági Meneten részt vevő állam- és kormányfőktől a francia külügyminisztérium. Ezt válaszolta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóiroda vezetője az Origo kérdésére, hogy miért saját kisbusszal jelent meg Orbán Viktor a hétvégi eseményen.

Előzőleg a Népszava írt arról, hogy Orbán Viktor saját kisbusszal jelent meg a találkozón, pedig a fogadó ország hivatalból gondoskodik a védett vezetők biztonságos utaztatásáról.

Havasi Bertalan azt is írta, hogy a francia külügy egyértelművé tette, erre az alkalomra "nem fog protokolljárműveket biztosítani".