Goodfriend intelmei Orbánnak

André Goodfriend
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője Szent István intelmeiből idézett, nem sokkal az után, hogy Orbán Viktor a gazdasági bevándorlás negatívumairól beszélt.
Vágólapra másolva!

„Ebéd közben, más dolgok mellett, Szent István azon intelmeiről beszélgettünk, amik a sokszínűség előnyeiről szólnak” – írta hétfő délután közösségi oldalán André Goodfriend.

Az amerikai diplomata a kiírás mellé be is linkelte Szent István intelmeit, amelynek hatodik parancsolata a külföldiek befogadásáról és a telepesek ellátásáról szól. Belinkelte még II. János Pál pápa magyaroknak írt levelét is, amelyet a katolikus egyházfő a millennium alkalmából írt.

Orbánnak szólhatott az intelem

Bár André Goodfriend nem nevesítette Orbán Viktort, valószínűleg a miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatára reagált. A kormányfő a hétvégén Párizsban azt mondta, hogy "A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont".

André Goodfriend a Twitteren üzent Forrás: AFP/Attila Kisbenedek