Vágólapra másolva!
Száztíz millió forintot érő kokaint találtak a rendőrök szombaton Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Portugál nők hozták, hajfestéknek álcázták. A baj csak az volt, hogy nagyon izgultak, így le is buktak.   
Vágólapra másolva!

Brazíliából, Dubajon át hozott Budapestre több mint hét kiló kokaint két portugál nő. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozóinak szombaton dél körül tűnt fel a két „gyanúsan viselkedő” nő. Átvizsgálták a csomagjaikat, és a 23 éves lány táskájában megtalálták a kábítószert, amelyet hajfestéknek álcáztak. A drog nagyjából száztíz millió forintot ér. A fiatal lánynak egy 48 éves nő segített a csempészésben.

A rendőrök lefoglalták a kábítószert, a nőket pedig őrizetbe vették – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.