A Kuruc.info cikke az első, amit betiltottak Magyarországon

2015.01.14. 20:15

Elrendelte a Kuruc.info holokauszt-tagadó cikkének törlését a bíróság. A bíróság most első alkalommal rendelte el internetes tartalom hozzáférhetetlenné tételét Magyarországon. 

A Kuruc.info internetes portál 2013 júliusában tett közzé egy cikket az Auschwitzban fogva tartott zsidókról. Az írás kétségbe vonja a haláltáborban történt rémtetteket, hozzátéve: „ilyenek még mutatóban sem történtek” – közölte a Kossuth Rádió.  

Nincs meg a szerző

Az ügyben nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt nyomozás indult, a rendőrségnek azonban nem sikerült megtalálnia sem a szerzőt, sem azt, aki közzétette az írást. A Fővárosi Főügyészség ezután kérte a bíróságot, hogy rendelje el a cikk hozzáférhetetlenné tételét.

Végleges törlést rendeltek el

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Krónikában azt mondta: az ismeretlen szerző, valamint a cikkhez hozzászólók olyan megállapításokat tettek, amelyekkel nagy nyilvánosság előtt a holokauszt tényét tagadták, kétségbe vonták, jelentéktelen színben tüntették fel, és ezzel bűncselekményt valósítottak meg. Az ügyészség ezért indítványozta a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét - tette hozzá.

Egy napjuk van

A bíróság első fokon elrendelte a cikk hozzáférhetetlenné tételét. Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a Kossuth Rádiónak azt mondta: a bíróság egy munkanapot adott az amerikai székhelyű tárhelyszolgáltatónak arra, hogy a cikket tegye végérvényesen elérhetetlenné, illetőleg törölje adatbázisából.

Ez az első ilyen eset

Magyar bíróság most első alkalommal rendelte el internetes tartalom hozzáférhetetlenné tételét. Ha az amerikai tárhelyszolgáltató nem tesz eleget határidőben a végzésnek, a Külügyminisztérium jogsegélykérelemmel fordulhat az Egyesült Államok hatóságaihoz. Ha ez is eredménytelen lenne, akkor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szólítja majd fel Magyarország összes internetszolgáltatóját, hogy tegyék elérhetetlenné a holokauszttagadó cikket - hangzott el a Krónikában.