Ádernek sem tetszik a termékdíjas napelem

Vágólapra másolva!
Az államfő szerint a napelemekre kivetett környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatban hibázott a kormány, az Országgyűlés, az ellenzéki pártok, a környezetvédelemért felelős ombudsman és a köztársasági elnök  is - ezt Áder János a parlamenti frakciók vezetőinek küldött levelében írta.
Vágólapra másolva!

„A másik tanulság pedig az, hogy 25 év után elérkezett az idő arra, hogy belássuk, az Országgyűlésnek végre szakítania kell a „salátatörvény”-alkotás rossz gyakorlatával” – írta az államfő a levélben.

Hibázott a kormány

Áder János a kormány hibájaként rótta fel, hogy nem kellő körültekintéssel járt el az uniós kötelezettséget jelentő környezetvédelmi termékdíj mértékének megállapításánál. Az Országgyűlés szerinte azzal követett el hibát, hogy olyan törvényt fogadott el, amely nem volt tekintettel a várható hatásokra, az ellenzéki pártok pedig azzal, hogy a kérdést nem tették szóvá a parlamenti viták során.

Hibázott az ombudsman

Hibázott a környezetvédelemért felelős ombudsman, mert nem jelezte időben a korrekció szükségességét - folytatta. Majd úgy fogalmazott:

"És hibáztam én is, mert magam sem figyeltem fel erre a "salátatörvény"-be rejtett környezetvédelmi képtelenségre".

Áder János úgy fogalmazott: a közös hibát közösen kell helyrehozni.

Az Origo megkérdezte az államfőt

Szerkesztőségünk már hétfőn levelet írt a Köztársasági Elnöki Hivatalnak, amiben azt tudakoltuk, hogy mi a véleménye a napelemek megadóztatásáról Áder Jánosnak. Választ azonban nem kaptunk, de levelünk után két nappal a köztársasági elnök a hivalat hivatalos honlapján tette közzé a véleményét.

Az LMP tiltakozik az összemosás ellen

Az LMP szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében visszautasítja, az államfő frakcióvezetőknek írt levelébe foglalt állítását, amellyel igyekszik szétteríteni a felelősséget. Mint írták, az LMP nem szavazta meg a törvényjavaslatot, ami a napelemadót is tartalmazza. Közölték: Minden képviselőnk nemmel szavazott. Sőt, az LMP saját törvényjavaslatot nyújtott be, ami eltörölné a napelemadót.

Áder nem szereti a salátatörvényeket

Arra kérte a frakcióvezetőket, hogy támogassák a törvényhozás munkáját érintő kezdeményezéseket és szakmai egyeztetéseket, amelyek a kérdés mielőbbi korrekciójára irányulnak.

Áder János szerint a hibát közösen kell helyrehozni Fotó: Bielik István - Origo

A köztársasági elnök a salátatörvényekről szólva kifejtette azt is: az elmúlt évtizedek világos bizonyítékát adták annak, hogy a jogbiztonság érvényesülését, azaz a törvények átlátható szerkezetét és betarthatóságát akadályozza, ha egymással köszönő viszonyban sem lévő kérdéseket egyazon törvényben szabályoznak.

A napelem összetevői újrahasznosíthatók

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség vasárnap tette közzé a honlapján, hogy januártól minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami – számításaik szerint – mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent. Közleményük szerint ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatók.

Áder szerint szakítani kell a salátatörvény-alkotás rossz gyakorlatával Forrás: Wikimedia Commons

A napelemekre kivetett termékdíj visszavonását követelte korábban az LMP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a PM, a Jobbik és a DK is.

Az ombudsmanhelyettes törvénymódosítást kezdeményez - erről bővebben korábbi cikkükben olvashat.