Pénzért vették le a rontást a budapesti boszorkányok

Vágólapra másolva!
Csalással gyanúsít a rendőrség két budapesti nőt, akik azt mondták egy asszonynak, hogy leveszik róla a rontást némi készpénz fejében. 
Vágólapra másolva!

A 46 és 31 éves nők egy XIII. kerületi vásárcsarnokban szemelték ki az áldozatukat. Azt mondták a 66 éves nőnek, hogy leveszik róla a rontást, a „tisztításért” viszont pénzt kértek. A néni oda is adta nekik a nála lévő összes pénzt, de az egyik boszorkány másnap telefonon újabb összegért jelentkezett.

Megbeszélték, hogy január 17-én találkoznak, oda azonban már a rendőrökkel érkezett a nő. Az egyik csalót a helyszínen, társát pedig pár órával később otthonában fogták el.

A két nő előzetes letartóztatásban van, és csalás miatt nyomoznak ellenük – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.