Kamudiákok után vette fel a pénzt egy szegedi alapítvány

Vágólapra másolva!
Több száz nem létező diák után vett fel állami támogatást egy szegedi alapítvány. Legalább kilencven millió forintot igényeltek, az alapítvány vezetőjét előzetesbe helyezhetik.    
Vágólapra másolva!

Az alapítvány országszerte legalább negyven intézményt üzemeltet – mondta az Origónak Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. Az alapítvány vezetője 2011. és 2014. között több száz nem létező diák után igényelt állami támogatást, legalább 90 millió forintot.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás ellene. Az ügyészség most azt kérte a bíróságtól, hogy az alapítvány vezetőjét helyezzék előzetes letartóztatásba, mert elszökhet, de akár újra csalhat is.

Azt, hogy pontosan melyik alapítványról van szó, illetve, hogy mely intézményekbe íratták be a nem létező diákokat, Szanka Ferenc nem árulta el.