Halálra gázolt egy embert a tehervonat

Vágólapra másolva!
Halálra gázolt egy embert egy tehervonat szombaton a győri vasútállomásnál lévő átjáróban. A MÁV kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint az átjárónál jól működött a fény- és a félsorompó is.
Vágólapra másolva!

A helyszínelés ideje alatt Győr és Ikrény között nem járnak a vonatok, az utasokat vonatpótló buszok szállítják. Győr és Öttevény között pedig csak az egyik vágányon közlekednek a vonatok. Jelentősebb késés nem lesz a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon.

A rendőrség és a vasúttársaság szakemberi vizsgálják a baleset körülményeit.